Tüntetéssorozat Nagyváradon is

Tüntetéssorozat Nagyváradon is
Csütörtökön, pénteken és szombaton is utcára vonultak a nagyváradiak az egy héttel korábbi bukaresti klubtragédia nyomán kirobban felháborodás hatására.

Csütörtökön mintegy ezer, pénteken pedig több mint kétezer ember vonult utcára Nagyváradon az országos megmozdulások részeként. Mindkét napon az emberek a nagyvásártéri (December 1. park) Román Katona Szobránál gyülekeztek, ahol kormány és rendszerellenes szlogeneket skandáltak, pénteken megjelentek a monarchista feliratok is („A monarchia menti meg Romániát”), pénteken pedig már Dániel ortodox pátriárka elemondását követelő felirat is olvasható volt egyes embereknek a kezében, illetve a tömeg is követelte az ortodox egyházi vezető lemondását. Csütörtökön este a tüntetők a Nagyvásártérről elindulva a Kapucinus (Mosoiu) utcára vonultak, onnan tovább meneteltek a Városháza, Vitéz (Decebal), Dacia utakon, majd a Fő utcára fordulva tértek vissza a menet kiindulási pontjához. A pénteki esemény incisensek nélkül zajlott le.

Provokáció

Pénteken este nyolc órára gyülekeztek a tüntetők a Román Katona szobrához. Ezen a napon legalább kétszer annyian gyűltek össze, mint egy nappal korábban, vagyis több mint kétezer tüntető vett részt a megmozduláson, és üzeneteik között is sok új elemet lehetett felfedezni. A tüntetők által magasba tartott feliratokon többek között azt követelték, hogy az egyház is fizessen adót, a parlament létszámát csökkentsék kétszáz főre, illetve a nagyváradi polgármesteri hivatalban tapasztalható korrupcióra is felhívtáka figyelmet. A kezdeti skandálások után a tüntetés élére álló fiatalok azt kértkék a tömegtől, hogy mielőtt elindulnak, mondják el a Mi Atyánkot. Erre egy a szobor talapzata közelében álló negyven év körüli magas, őszes hajú férfi hangosan kiabálva követelte azt, hogy ne imádkozzanak. „Most sátánisták vagyunk, vagy nem vagyunk sátánisták?!” – kiabálta. Ezt meghallva a tömeg hurrogni kezdett. Ezután mintegy ötperces vita kezdődött a magas férfi és a köré gyülekező néhány másik tüntető között, akik azt mondták neki, hogy az itt egybegyűlt emberek nem sátánisták. A férfi azzal védekezett, hogy mindenkinek, így neki is joga van a véleménnyilvánításhoz, a többiek viszont azt mondták, hogy nem azért tüntetnek, hogy botrányt keltsenek, ezért ezen a tüntetésen sem lesznek incidensek. A tüntetők kérésére a rendőrség elvezette a magas férfit, amit a tömeg tapsolva üdvözölt.

Hosszú menetelés

Ezt a provokációnak tűnő incidenst követően az immár megszokott forgatókönyv szerint zajlottak az események. A menet a szobortól indult el, csakhogy ezúttal nem a Kapucinus utca, hanem a Baross (Dacia) híd irányába. A mintegy 2500 fős tömeg a Sztaroveszky (Magheru) úton haladt a Fő utcán, majd a Püspöki (Stefan cel Mare) úton, ahonnan a Transilvaniei útra fordulva folytatta útját. Innen tértek rá a tiltakozók a Dacia útra, majd a Vitéz úton és a Városháza utcán tértek vissza a Nagyvásártérre. A menet este fél tizenegykor a Decebal hídnál volt, ekkor meglálltak és egy perces néma csenddel adóztak az egy héttel korábban a bukaresti Colectiv klubban éppen abban az órában történt szerencsétlenég áldozataira. A menetelők fél tizenkettőre értek vissza a Nagyvásártérre. Útközben semmiféle incidens nem volt, sok autós a menetelők mellett elhaladva dudálással fejezte ki szolidaritását velük. A tüntetők nagy része tizenéves fiatal volt, de sok kisgyerek és javakorabeli ember is feltűnt a tömegben, sőt mankóval járó öregember is volt a tiltakozók között.

Csendes tiltakozás

A korábbi napok hangos tiltakozása után szombaton este csendes megemlékezés következett a nagyváradi tiltakozásoknak immár megszokott helyszínén, a Román Katona Szobránál. Ezúttal sokkal kevesebben mentek ki, és nem is kiabáltak, hanem élő láncot formálva emlékezetek az egyhéttel korábbi tragédiára, melynek áldozatainak száma szombat estére már negyven fölé emelkedett. A csenes tiltakozás végén a néhány tucatnyi tiltakozó néhány szlogent skandált, ezzel ért véget a megmozdulás.

Pap István

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter