Tüntetés a kóbor kutyákért

Tüntetés a kóbor kutyákért
Mintegy kétszáz kutyabarát gyűlt össze hétfőn délután a város központjában, ahol többek között azért tüntettek, hogy továbbra is vállalhassanak ingyenes önkéntes munkát a kutyamenhelyen.

 

Amióta a nagyváradi önkormányzat átvette a SOS Dogs Alapítványtól a nagyváradi kutyamenhely üzemeltetését, azóta nem engedik be az önkénteseket oda, hogy foglalkozzanak a kutyákkal, és az új működési szabályzat értelmében nem minden nap, hanem csak csütörtökönként lehet kutyákat örökbe fogadni. Mindezek a változások, illetve az a gyanú, hogy az új üzemeltető nem bánik megfelelően a kutyákkal, arra késztette a váradi állatbarátokat, hogy hétfőn délután összegyűljenek a Szent László téri Mihai Viteazul szobornál, hogy kifejezzék elégedetlenségüket ezen állapotok ellen. A mintegy kétszáz megjelent meghallgatta három önkéntes felszólalását, akik korrekt és hatékony együttműködést szeretnének kialakítani a kutyamenhely jelenlegi fenntartóival.

Követelések

Elsőként Teger Ildikó szólalt fel, aki beszédét a következő megállapítással indította: „A természet és az állatok tisztelete egy nép civilizációjának a bizonyítéka.” Teger Ildikó a továbbiakban felidézte az önkéntesek elmúlt évekbeli tevékenységét a kutyamenhelyen, megemlítve, hogy gyakran a saját pénzükből vásárolt eledellel etették a kóbor kutyákat, illetve vásároltak a menhelynek az állatok ellátásához szükséges eszközöket. Majd felhívta a figyelmet arra, hogy a kutyák most nem kapnak megfelelő élelmet, ezért javasolta, hogy a kutyamenhely kérje el a hipermarketektől a lejárt szavatosságú élelmiszereket. Beszédében javasolta azt is, hogy az idős emberek kutyáit ingyen sterilizálják. Egy másik önkéntes, Ana Chiperi beszédében kiemelte, hogy amióta a Közterület-fenntartó Vállalat átvette a kutyamenhelyet, azóta nem bánnak megfelelően az állatokkal, ezért követelte, hogy továbbra is engedjék minden nap az önkénteseket oda. Chiperi hangsúlyozta, hogy az önkéntesek eddig is, és ezután is ingyenesen végezték és végeznék a munkát. Mirela Pamfil, a harmadik önkéntes felszólalásában többek között kijelentette, hogy az önkormányzat által a kóbor kutyák ügyében rendezett közviták többnyire megmaradtak az álpárbeszéd szintjén, hiszen a városvezetés valójában nem veszi figyelembe a kutyabarátok észrevételeit és óhajait. A három beszéd után a tüntetők közül sokan gyertyát gyújtottak az elpusztított kutyák emlékére, melyeket a szobor talapzatánál helyeztek el. A közel két órás akció rendbontás nélkül zajlott le.

Pap István