Túlélte a férj a mérgezést

A férfi közel két hétig volt mesterséges kómában. Illusztráció
A férfi közel két hétig volt mesterséges kómában. Illusztráció
Kiengedték a kórházból Vasile Știubét: a tenkei iskola-igazgatónő férje nejével együtt került kórházba október elején, miután mérgezést szenvedtek egy rágcsálóirtó szertől.

A nő nem sokkal beutalásuk után életét vesztette, a férfi mesterséges kómában volt, közel két hétig. Most pedig a szalontai ügyészek fogják kihallgatni, gondatlanságból elkövetett emberülési ügyben nyomoznak ugyanis. „Van nyomozás, de gyanúsított nincs”, mondta Maria Cotrău helyettes ügyész.

A nyomozók továbbra is várják a szövettani vizsgálat eredményét, amely tisztázza a mérgezés forrását. Mint akkor megírtuk, Alina Ştiube 49 évesen vesztette életét, október 9-én, három nappal első kórházba utalását követően. A házaspár először azt hitte, tonhalkonzervtől lettek rosszul, de aztán kiderült, hogy súlyosan mérgező rágcsálóirtó szert használhattak a lakás környékén, legalábbis vettek ilyet – a továbbiakat a nyomozás tisztázhatja. A férfit már rögtön beutalásukkor mesterséges kómába helyezték, ám a nő beutalása után egy nappal jobban érezte magát, haza is engedték, aztán másnap ismét kórházba került, mert rosszabbul lett, egy újabb nap múltán pedig meghalt.

Szeghalmi Örs