Túl az első vizsgaszimuláláson

Túl az első vizsgaszimuláláson
A tételek letöltése kicsit késett, de a legtöbb vizsgaközpontban végül időben kezdődött el a nyolcadikosok vizsgaszimulálása. A tételek közepesen nehezek voltak.

Amint Kéry Hajnal főtanfelügyelő helyettestől megtudtuk, egy kis időbe tellett, míg sikerült csatlakozni a tanügyminisztérium honlapjához, ahonnan a román nyelv és irodalom tételeket kellett letölteni, de ez a legtöbb vizsgaközpontban csak minimális késést okozott. Kora délutáni adatok szerint az 5616 Bihar megyei nyolcadikos diáknak mintegy 95 százaléka jött el az első vizsgaszimulálásra. „Tekintettel arra, hogy magán a képességfelmérőn a jelenlét soha nem volt még 90 százalék fölött, ez az arány jónak tekinthető” – tette hozzá a főtanfelügyelő helyettes.

Megfelelő tételek

A vizsgaszimulálást amúgy csak azokban a tanintézetekben nem szervezték meg, ahol a nyolcadikosok száma tíz alatt van, az ilyen iskolákba járó nyolcadikosok a legközelebbi vizsgaközpontban vehettek részt. Illetve a biharpüspöki Juhász Gyula iskola kérésére a rogériuszi 11. sz. iskolával közösen szervezték meg a szimulálást, az utóbbi tanintézetnek a helyszínén. Megyeszerte 137 vizsgaközpont alakult és hozzávetőleg 10-15 vidéki iskolában nem szervezték meg a szimulálást.

Maguk a tételek pedig megfeleltek a vizsga követelményeinek és közepesen nehezek voltak, válaszolt kérdésünkre Viorel Ilea román nyelv és irodalom szaktanfelügyelő. Amint a szaktanfelügyelőtől megtudtuk, első tételként A.E. Baconsky Zăpada sărută întinderile című versét kapták, s ezzel kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk a nyolcadikosoknak, továbbá elemezniük kellett a vers egyes részleteit. Az első tétel B pontja egy 150-250 szavas fogalmazás megírása volt a vers címéről. Második tételként egy nem irodalmi szöveg alapján kaptak nyelvtani kérdéseket, továbbá egy 30-50 szavas fogalmazásban kellett beszámolniuk egy reális vagy képzeletbeli találkozásról.

Rendben zajlott

Az Ady Endre középiskolában 100 százalékos volt a részvétel, a diákok mintegy negyedórával kilenc óra után kapták meg a tételeket, s utóbb többen is arról számoltak be, hogy nem voltak nehezek, tudtuk meg Tóth Márta igazgatótól. A Lorántffy Zsuzsanna gimnáziumban minden rendben zajlott, tudatta Szabó Zsuzsa igazgató.

Claudiu Damian, a Bihar megyei Tanfelügyelőség szóvivője elmondta: a szimulálás felmérés jellegű, a jegy nem kerül be a katalógusba és akkor sem történik semmi, ha valaki nem vesz részt. Ezt a szimulálást amúgy országos, a tételek pedig egységesek, de a tanintézet a későbbiekben dönthet további vizsgaszimulálások megszervezéséről.

Szerdán matematikából zajlik szimulálás, csütörtökön pedig anyanyelvi tudásukról adnak számot azok a nyolcadikosok, akik nem román tagozatra járnak. Az eredményeket március 7-én teszik közzé.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .