Tudnivalók méhészetről, méhekről

Akt.:
Tudnivalók méhészetről, méhekről
Az országos egyesület vezetői is eljöttek a Bihar megyei Méhészek Egyesületének pénteki konferenciájára. Szó esett uniós támogatásokról, törvénytervezetekről és szakelőadás is volt.

Románia évente mintegy hétmillió euró uniós pénztámogatást kap a méhtenyésztés fejlesztésére, mondta Ioan Fetea, az egyesület országos elnöke, aki korábban a nagyváradi Apicola Oradea igazgatója és a Bihar megyei egyesület vezetője volt. A nagyváradi Szakszervezetek Művelődési Házában tartott gyűlésen az is elhangzott: az utóbbi évek során jelentős fejlődés történt Romániában ezen a téren, így – legalábbis a központosított adatok szerint – jelenleg mind a méhcsaládok száma, mely másfél millió körüli, mind a megtermelt mézmennyiség tekintetében Európában a másodikak vagyunk.

Permetezés

Kevésbé bürokratikusan kellene megfigyelés alatt tartani a méhcsaládok szaporulatát, jegyezte meg, nincs értelme, hogy országos intézmény foglalkozzon az új kaptárak nyilvántartásával. Véleménye szerint a helyi ellenőrzés sokkal megfelelőbb lenne.
A növényvédő szerek miatt Romániában is sok méhcsalád pusztult el, leginkább Moldvában. Főleg a repceültetvényeknél használt nikotinszármazék alapú permetek nagyon károsak a méhek számára, s bár az unió országaiban ezeket már két éve nem használják, Románia egy 120 napos halasztást eszközölt ki. Ioan Fetea szerint fontos lenne a méhészeket időben értesíteni a permetezéssel kapcsolatban. Mindezek ellenére a méhcsaládok száma és a méhtermelés nőtt – „a napraforgó ültetvények mentettek meg minket” – mondta az országos egyesület elnöke.

Tervezetek

Két, méhészeket érintő törvénytervezetről is beszámolt, ezek egyike azt is tartalmazza, hogy a kaptárakat csak helységeken kívül lehet tartani, illetve legalább tíz méterre a szomszédoktól – ez pedig a legtöbb méhész helyzetét igencsak ellehetetlenítené. Az sem szerencsés, tette hozzá, hogy ha egy szomszéd orvosi igazolással rendelkezik arról, hogy allergiában szenved – nem is kell feltétlenül méhcsípésre legyen allergiás – akkor a méheket azonnal el kell szállítani más helyre. Van olyan eset, Bihar megyében is – tette hozzá – amikor a polgármester pénzt kér, hogy megengedje a méhésznek azt, hogy a méhcsaládokat a településen belül tartsa.
Rossz hír a méhészeknek, hogy az eddigi kétszáz helyett ezerkétszáz méhcsalád után kaphatják meg a maximális, 50 ezer eurós uniós támogatást. Ez a változás annak is tulajdonítható, hogy a méhészek azért, hogy kevesebb adót fizessenek, nem a valós adatokat közölték azzal kapcsolatban, hogy mennyi nyereségük származik egy méhcsalád után, jegyezte meg az országos elnök. Könnyebben juthatnak uniós támogatáshoz azok a méhészek, akik többféle állat tenyésztésével, illetve mezőgazdasággal is foglalkoznak.

Előadás

A későbbiek során szó esett arról, hogy a pénzügyőrség nagyon aktívan lép fel azokban az esetekben, amikor a méz eredetével kapcsolatos iratok hiányoznak, „nem tárgyalnak, azonnal koboznak” – hangzott el.
A gyűlés Ion Popescu országos szakértő előadásával folytatódott. Az országos egyesület vezetőségi tagja részletesen ecsetelte, hogyan kell helyesen teleltetni a méhcsaládokat, miként előzhető meg a méhek pusztulása. Az előadás után a mintegy száz jelenlévő közül többen kérdéseket tettek fel.

Neumann Andrea