Tudnivalók a fűtési segélyről

Tudnivalók a fűtési segélyről
Nagyvárad – Az újonnan létesült közönségszolgálati iroda megnyitása alkalmából Arina Moș, az ASCO igazgatója a fűtési segélyek odaítélésével kapcsolatos néhány újdonságról is beszámolt.

A nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalánál (ASCO) létesült információs központnál is le lehet majd adni a fűtési segélyhez szükséges kérvényt és a különböző igazoló okiratokat, mondta el a közönségszolgálati iroda tegnapi megnyitása alkalmából Arina Moș, az ASCO vezérigazgatója. Emellett, akárcsak az elmúlt években, a multifunkcionális központokban is elfogadják majd a dossziékat.

Az elmúlt évekhez képest változás, hogy az idén az árammal történő fűtés esetén is jár a segély. Mint megtudtuk, a segélyek mértéke 48 lejtől 240 lejig terjed, a legmagasabb segélyt azok kapják, akiknek esetében az egy főre eső nettó jövedelem nem lépi túl a 155 lejt, a legalacsonyabb pedig a 615 lejig terjedő egy főre eső havi nettó átlagjövedelem után jár.

Egy másik újdonság, hogy most már az országos törvény is előírja az igazoló okiratok felmutatását, nem elég csak a saját felelősségre kitöltött kérvény. Ezeket amúgy Nagyváradon eddig is kérték a Helyi Tanács határozata alapján. Egyúttal az igénylőknél szociális ankétot kell végezzenek az ASCO munkatársai, ami azt feltételezi, hogy minden egyes igénylőt meglátogatnak majd, ellenőrzésképp. Ez nem kevés munka, tekintettel arra, hogy tavaly tizenegyezer volt az igénylők száma és az idén még több jelentkezőre számítanak. Újdonság az is, hogy nem jár a segély azoknak, akiknek tíz évesnél újabb gépkocsijuk van.

A Bihar megyei Szociális Kifizetési és Felügyeleti Központ közleményben tudatja, milyen iratokra, igazolásokra van szükség: személyazonossági okirat, a tulajdont igazoló okirat, munkahelyi igazolás a fizetésről az alkalmazottak esetében, nyugdíjak, szociális juttatások igazolására postai utalványok, számlakivonatok, ezektől eltérő jövedelmekről pedig igazolás a pénzügyi igazgatóságtól. Egyéb, bizonyos esetekben szükséges iratok: igazolás a mezőgazdasági hivataltól, bírósági végzés az eltartási járulékról, iskolai igazolás a diákoknak járó ösztöndíjakról, munkaszerződés a külföldön dolgozó személyek esetében.

Amint Arina Moș igazgatótól megtudtuk, a kérvényeket és az igazoló okiratokat november 24-től lehet leadni az ASCO-nál.