Átszervezik az onkológiai bizottságot

Átszervezik az onkológiai bizottságot

Május végéig átszervezik az egészségügyi minisztérium onkológiai bizottságát. Eugen Nicolăescu szakminiszter szerint fontos, hogy az onkológia összes szakterülete egyformán legyen képviselve a bizottságban.

A tervek szerint egy orvosi és gyermekgyógyászati, egy sugárterápiai, valamint egy onkológiai sebészeti albizottság alakul majd. Az egészségügyi minisztérium honlapján hamarosan fel lesz tüntetve mind a hozzávetőleg 450 hazai onkológus neve, s a beérkezett javaslatok alapján közülük választják ki az új bizottság tagjait.

Az új bizottság eldönti majd, milyen változtatásokra van szükség ahhoz, hogy az onkológiát európai szabványoknak megfelelően oktassák.

Változtatnak majd az onkológiai program gyakorlatba ültetésének módján is, például nem fordulhat majd elő, hogy a Kolozsvári Onkológiai Intézetben felírt gyógyszereket nem válthatják ki a betegek más városban, mint ahogy ez mostanában nemegyszer megesett.

Átnézi továbbá a bizottság az onkológiai gyógyszerek listáját is; az onkológusok javaslata alapján valószínű, hogy a citosztatikumokat továbbra is a kórházak belső patikájában lehet majd kiváltani.

Neumann Andrea