Trump, a váratlan (?)

Trump, a váratlan (?)
Nem tudni, merre fordul most az USA, azt követően, hogy hatalmas meglepetésre a republikánus Donald Trump lett a befutó, a demokrata Hillary Clintont verve.

Trump (akinek neve egyaránt jelent adut, harsonát és remek fickót is angolul) a harsogó kampánya után „vitte a bankot”, és győzelme utáni első beszédében egyből hangnemet váltott a kampányához képest, „remek fickónak” tüntetve fel magát, aki „megfogadja, hogy minden amerikai elnöke lesz”, üzenve azoknak is, akik nem szavaztak rá, biztosítva őket, hogy „az országban minden vallású és etnikumú ember biztonságban élhet majd”, és az amerikai GDP megduplázását ígérve.

Zavaros ígéretek

Ám egyelőre csak az biztos, hogy terveikhez hátországuk is lesz, ugyanis a törvényhozásban is a republikánusok diszponálnak majd, újra többséget szerezve. Az azonban, hogy mit kezdenek majd az elnöki poszt révén megerősödött hatalommal, még kérdéses – viszont tény, hogy Trump populista, demagóg és uszító kampány révén való hatalomra jutása újabb, sőt, az eddigi legerősebb eleme egy trendnek. Ami immár interkontinentálissá vált. És ami annak a liberális demokráciának a megingásában áll, amire 1945 óta a nyugati világ, később pedig a kommunista tömbből szabadult államok is építkeztek, építkeznek, és amelyet egyre több államban kicsavarnak, eszközrendszerét maga ellen fordítva sikerrel támadnak a populista, illetve a szélsőséges erők. Hogy mit kínálnak helyette, illetve az egyre zavarodottabb tömegek mit szeretnének, de főleg, hogy mi jöhet, ha a demokrácia egyre inkább csak szólam marad, az ködös – akárcsak a mostani példa, vagyis, az, hogy mit hoz Trump. Az amerikaiaknak leginkább az utóbbi nyolc év visszabontását ígérte, belülre, meg a szabadságjogok korlátozásával járó radikalizmust, miközben kifelé, azaz a világnak egy nehezen kivitelezhető és ötletszerű politikát tudott csak felvázolni, amelynek során közelít Oroszországhoz, de a rájuk, azaz a republikánusokra inkább jellemző háborúktól sem áll el, az USA-t el is szigetelné, zárná, ugyanakkor a nagyhatalmi tendenciáit tartaná.

Társainál az adu

Minden esetre úgy tűnik, Trumppal csökken majd a mi térségünk védettsége az orosz érdekekkel szemben, valamelyest elfordulhat a régiótól az amerikai vezetés, de vannak olyanok is, akik attól tartanak, hogy az oroszokhoz való közeledés a mi országaink kiszolgáltatását is jelentheti. Európa államainak nagyobbik része el is vetette Trump támogatását a kampányban, azok az államok viszont kokettáltak vele eddig is, amelyek az EU-n belülről Moszkvával is szoktak. De bármilyen változás is jön, az lassabb és összetettebb lesz, és azt se feledjük, hogy az USA-nak érdeke kétszer is meggondolnia, hagyja-e gyengülni a mi térségünkben már épp az utóbbi években jobban kiépített pozícióit.

Alapvetően nagyon is megeshet persze, hogy az amerikai elnökválasztás végül csak egy újabb fejezete lesz a nagyhatalom életében szokásos kétpólusú hatalomváltogatásnak – viszont nem kizárható annak a veszélye sem, hogy az európai széthúzási és populizmusbeli konjunktúrával való együttállás, az EU gyengülése, az orosz érdekek erősödése immár túl sok lesz egyszerre, és világszerte komoly fordulatot is előidézhet, rendszerek formálódhatnak át, államok változhatnak meg, szövetségrendszerek bomolhatnak fel, és alakulhatnak újra. A jelen helyzetben a republikánusok kezében van az adu (ami angolul tehát épp „trump”): ha az eddigi, egyenesen történelminek mondható vonalvezetésüknél maradnak, akkor ismét agresszívebb lesz az USA külpolitikája, de mégis a tőlük megszokott vonalvezetés marad, és nekünk nincs mitől tartanunk – legalább a világ ama része felől nincs. Ez alkalmasint azon is múlhat, miként tudják kezelni, irányítani, szükség esetén visszafogni Trumpot.

Egy esély

Aki egyébként üzletember, nem politikus, és saját kártyáit nagyszerűen keveri: a bortányain túl azt is érdemes tudni róla, hogy bár most republikánus színekben nyert, volt ő már a másik táborban, a Demokrata Pártban is, illetve független is, meg kisebb pártok támogatója is, továbbá 1988-ban és 2000-ben is tapogatózott már afelé, hogy elnökjelölt legyen. Tehát van esély rá, hogy most végül sima karrieristaként érkezett, majd futott be – és akkor kezelhetőbb is, meg kevésbé veszélyes is, ráadásul nem feltétlenül fog ragaszkodni ahhoz, hogy túl önjáró legyen, tehát inkább érvényesülhet a már sokszor kipróbált republikánus párt, mint ő maga. Most ez a fő remény. Ha így lesz, kevesebb a kérdőjel, de ha nem, akkor sokkal több és vészjóslóbb az ismeretlen elem az egészben.

Ám ha sikerül e jobb szcenáriónak érvényesülnie, ha nem, a fő, és egyre égetőbb két legmodernebb, továbbá súlyos, nyugtalanító gond és kérdés egyelőre marad, és választ követel. Még mindig inkább Európában, mint az USA-ban. Fenntartható-e még a liberális demokrácia? És ha nem, mi van helyette a ködön túl? Ja, és hogy ez utóbbit mindenáron akarjuk-e tudni.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter