Transzplantációs központot terveznek Nagyváradon

Transzplantációs központot terveznek Nagyváradon
A vér-, szövet- és szervdonorok napjait ünneplik Nagyváradon május 10. és 17. között. A szervezők az akció részleteiről, a donortörvénnyel kapcsolatos újdonságokról, céljaikról számoltak be a nagyváradi Polgármesteri Hivatal dísztermében szervezett sajtótájékoztatón.

 

Dr. Ligia Burtă, a Nagyváradi Vérközpont vezetője elmondta: hisznek abban, hogy Nagyvárad példát mutathat, hiszen, mint kiderült, ebben a városban a donorok száma meghaladja az országos átlagot. A váradók napja júniusban van, a szerv- és szövetdonoroké októberben, a hematopoetikus őssejdonorok napját pedig májusban ünneplik világszerte – azonban Váradon egyszerre tartják meg mindhármat, hogy még jobban felhívják a figyelmet ezeknek a szerepére és jelentőségére.

Jó arány

Dr. Carmen Pantiș nagyváradi aneszteziológus, az országos transzplantációs program koordinátora kihangsúlyozta a transzplantáció életmentő szerepét. „Azok számára, akik cirózisban, szív- vagy veseelégtelenségben szenvednek ez az egyedüli remény az életre” – mondta el, egyúttal azt is megemlítve: 2008 óta Nagyvárad vezető helyen áll a szervdonorok számát illetően, itt a lakosság számához viszonyítva arányuk (egymillió lakoshoz 35 donor) megegyezik a spanyolországival. Megtudtuk: 2013-ban, egy miniszteri rendeletnek köszönhetően ugrásszerűen megnőtt a szervdonorok száma Romániában, de ezzel együtt Nagyvárad még mindig vezető szerepet tölt be, hiszen az idei eddigi 52 szervdonor közül 15-en nagyváradiak (tavaly az egész év folyamán összesen 65 szervdonor volt). Az említett rendelet egyébként azt írja elő, hogy az ország 35 kórházában kell legyen egy aneszteziológus, aki felel azért, hogy azonosítsa az agyhalál állapotában lévő, potenciális szervdonorokat, továbbá egy transzplantáció-felelős.

Az út elején

Ami a véradást tekinteti: Várad ebből a szempontból is jól áll, itt egyetlen páciens sem vesztette életét vérhiány miatt és mindannyiszor, amikor más városokból kértek, tudtak nekik segíteni vérrel vagy vérkészítményekkel.

Persze még sok mindenen kellene változtatni ezen a téren – például jelenleg az, aki még életében beleegyezését szeretné adni ahhoz, hogy szervdonorrá váljon, egy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot kell tegyen, ezért pedig van, ahol közel kétszáz lejt kell fizetni, hangzott el. A hematopoetikus őssejtek tekintetében pedig Románia még az út legelején tart, egyelőre tájékoztató kampányt folytatnak ezzel kapcsolatban. Az is elhangzott a pénteki sajtótájékoztatón: nem szeretnék, ha Nagyvárad megrekedne a donornyújtás fázisában, a cél az, hogy transzplantációkat is végezzenek itt.

Akciók

Szombaton tájékoztató nyomtatványokat osztottak a Lotus bevásárlóközpont parkolójában, este pedig a White Wolves Egyesület motorosaiból, valamint mentőautókból álló karaván haladt át a város több pontján abból a célból, hogy népszerűsítsék a donorságot. Az elkövetkezendő napokban többek között a diákszervezetek, a SARTISS, a Bihar megyei Mentőszolgálat, a Vöröskereszt szervezésében különféle népszerűsítő akciók zajlanak a Nagyváradi Egyetem udvarán, kedden pedig a Szent László téren megalkotják „Nagyvárad szívét” – erről az akcióról azonban nem árultak el részleteket a szervezők.

Neumann Andrea



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .