Szabolcs-Szatmár-Bereg

2007.10.20. 06:14

Szépszín-levél

<p>Megkeverték. Odafönt alaposan megkeverték az időt, mint ételízesítőt a rozsdás betonkeverőben. Hitvány termék lett mindkettő: a Delikát és a mi hét végi, ünnepi időjárásunk is. Pedig mennyire vártuk!</p>

A hosszú hét végére minden bizonnyal sokan terveztek családi programot, kirándulást, telkezést. Azt a híradásokból tudjuk, hogy a szállodák jelentős része dugig lesz az ünnep alatt.

Nagy számban kerekednek fel honfitársaink hegyvidéki levegőt szívni, avart rugdosni, miként tenném ezt én magam is.

Hányszor megfogadtam már, hogy megpróbálom tetten érni a természetet, e kétségtelenül legzseniálisabb festőt, e nagy impresszionistát munka közben. Amint a fák zöldjét éppen sárgává, rőtté színezi.

Hányszor irigykedtem mindazokra, akik ezt megtehették, akik szakíthattak időt (s pénzt) őszi kiruccanásokra, s természetközelben lehettek, míg mi, többiek, munkába ástuk magunkat. Időközben aztán azt vettem észre, hogy az ősz nemcsak a tájat, de engem is átmázolt.

A természet fejével együtt immár az enyém is őszbe csavarodott. Éppen emiatt, úgy döntöttem: most útnak indulok. Ha nagyon cudar lesz az idő, mérgemben addig rugdalom az avart, míg szarvasgombára nem lelek.

Ám, ha mégis barátságosabbra fordulna, talán sikerül elkapnom néhány szépszín-levelet. Ha így lesz, egyet elküldök Önöknek.

- Lefler György -

Kapcsolódó cikk:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!