Tragédia után botrány

Akt.:
Tragédia után botrány
Két halálos áldozatot követelt végül az a légi baleset, amelyben Nagyváradra tartó orvosok voltak részesek. Megmenthették volna őket, ha nem a tipikus romániai káosz uralkodik ebben az esetben is.

A sajtó félretájékoztatása csak az egyik kisebb hiba volt azon légi baleset kapcsán, amely a Scărişoara és Jósikafalva (Beliş) között történt – jóval súlyosabb vonzatai is vannak az ügynek. Kezdetben azt közölték, senki nem vesztette életét, és arról adtak híreket, hogy csak kényszerleszállás történt, egy közúton landolt a gép. Később azonban kiderült: az erdőbe zuhant, hegyvidéki területen fák közé ékelődött a BN2 típusú kisgép, amelynek fedélzetén heten tartózkodtak. Közülük életét vesztette a pilóta, Adrian Iovan (Romaniţa Iovan divattervező volt férje, Románia egyik legelismertebb pilótája), valamint egy fiatal ápolónő, más források szerint orvostanhallgató, aki még rezidens volt, a katonai orvosi egyetemen tanult. A pilótát a roncsok közé ékelődve találták meg, és órákig eszméletlen volt, mielőtt meghalt, a nővel szív és a légzés leállása végzett. Öt további személyt kórházban ápolnak, Kolozsváron, a másodpilóta állapota válságos.

Fotó: Marius Pop – Facebook

Hogy történhetett?

Felvettük a kapcsolatot kedden a hegyimentők Bihar megyei központjával, és beszéltünk azzal a diszpécserrel, aki az elsők között értesült a tragédiáról. Ciprian Cătălin Cândea a gép lezuhanásakor telefonügyeletben volt. Az 112-t a lezuhant gép egyik utasa hívta, a segélykérő diszpécsere pedig – az ilyenkor szokásos eljárást követve – azonnal bekapcsolta a vonalba az értesítendő szervek képviselőit, köztük Cândeát, mint a Salvamont ügyeletesét. Ő szerkesztőségünknek elmondta: „Hallottuk az utas segélykérő szavait, a beálló sötétségben és a zuhanás után még számára sem volt világos, hogy mi történt. A bukaresti központunkkal együttműködve, számos más szerv mentőcsapatai mellett mi három csapatot indítottunk a hegyvidéken bajba jutottak felkutatására, Bihar, Fehér és Kolozs megyéből. A mieink az elsők között érték el a gépet”. Kedden egyébként a Salvamont is azon dolgozott, hogy jelentést készítsen, mert a lennebb részletezendő okok miatt a kormány is kivizsgálja a mentés egyes hiányosságait. Beszéltünk a nagyváradi kórház sürgősségi részlegének vezetőjével is, de ő kimerültségére hivatkozva nem kívánt nyilatkozni, „még azóta sem tudtam semennyit pihenni” – mondta.

repcsi 1

A szerencsétlenül járt gép hétfőn délután indult Bukarestből Váradra, orvosokat szállított, akik szervkivételre készültek Váradon egy agyhalott nő esetében. A fedélzeten a következők tartózkodtak: dr. Valentin Calu, (Elias Kórház), dr. Cătălin Pivniceru (Sf. Maria Kórház), dr. Radu Zamfir (Fundeni Kórház), Sorin Ianceu (belényesi kórház), valamint egy asszisztensnő és a legénység két tagja. A belényesi Ianceu elmondta: nem volt kényszerleszállás, azt vették észre, hogy a gép veszít magasságából, nem sokkal később pedig becsapódtak a fák közé egy hegyi, erdős területen. Szerinte a pilóta a köd miatt csökkenteni akarta a gép repülési magasságát, ekkor a kisrepülő súrolta a fenyőfák tetejét, majd lezuhant.

roncs3

Összevisszaság

A mentőalakulatok csak órák múltán találták meg a roncsokat és az utasokat. A hatóságok így nemcsak a baleset körülményeit vizsgálják, hanem azt is, hogy miért késtek. A repülőgép valamennyi utasa túlélte magát a balesetet, de ketten közülük meghaltak, mire hat óra elteltével rájuk találtak. Victor Ponta miniszterelnök kedden Liviu Dragnea kormányfőhelyettest bízta meg annak a kivizsgálásával, hogy miként vettek részt a repülő roncsainak a keresésében az illetékes állami szervek. A kormány arra készül, hogy szerdai ülésén elemzi a mentés körülményeit, és levonja a megfelelő következtetéseket. A romániai légi irányítást végző hatóság (ROMATSA) elnöke, Aleodor Francu a Mediafax hírügynökségnek elmondta, a térségben a gép jegesedését előidéző meteorológiai jelenségek voltak tapasztalhatók. A pilóta nem sokkal a baleset bekövetkezte előtt a nagyszebeni légi irányításnak jelezte, hogy sűrű ködben halad, és 2100 méterre csökkenti a repülési magasságot. Nem sokkal később az 1977-es gyártású gép becsapódott a fák közé. Kommentátorok általában a hatóságokat hibáztatják amiatt, hogy a sebesültek és a mentők közötti telefonkapcsolat ellenére, csak hat óra alatt sikerült megtalálni a repülőgép roncsait. Amint rögzítik, ekkor sem a ROMATSA számára eurómilliókért vásárolt felszerelések vezették el a mentőket a baleset helyszínére, hanem a keresésbe bekapcsolódó önkéntesek. Ráadásul a SMURD ultramodern légi járművét sem vetették be – a magyarázat szerint ezt pont technikai ellenőrzés alatt van egy hangárban, és hiányzik egy alkatrész belőle…

Szeghalmi Örs