Továbbra sem járnak a vonatok

Képünk illusztráció
Képünk illusztráció
A munkálatok tovább folytatódnak a Vársonkolyosnál levő alagútnál, ezért a vonatközlekedés ezen a szakaszon továbbra is szünetel – közölte a Román Államvasutak (CFR).

Az itt közlekedő vonatok egy része kerülő úton halad, a többi esetében pedig a vonaton utazókat autóbuszokkal szállítják tovább egy másik vonatállomásig. A fennálló helyzet miatt a vonatok közlekedési órarendjét is megváltoztatták. További információt a helyszínen az állomások személyzetétől kaphatnak, vagy a következő telefonszámokon: Kolozsvár – 0264/433.647, 0731/990.518 (helyi), 0731/990.520 (nemzetközi), Nagyvárad – 0259/444.952.

Azok az utasok, akik már megvették a jegyüket vagy bérletük van és mégis úgy határoznak, hogy a helyzet miatt mégsem utaznak, kérvényezhetik a jegyek visszaváltását. Ezzel kapcsolatosan további információ a www.cfrcalatori.ro/2482 oldalon.

A CFR közleményéből kiderül, hogy a munkálatokat a bukaresti Implenia cég végzi Barátka és Vársonkolyos állomások között. Ahogy már megírtuk, vasárnap több mint 100 utas ragadt Sonkolyoson, mert nem biztosítottak elegendő buszt a továbbszállításukra.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter