Tovább szépül a Körös-part

Tovább szépül a Körös-part
Nagyvárad – Hétfőn helyszíni sajtótájékoztatót tartott Ilie Bolojan polgármester: megmutatta, hogy állnak a Körös-parti munkálatok a Garasos- és a Baross-híd közötti szakaszon, valamint a Decebal-hídnál.

A Garasos-hídnál Pásztor Sándor, a Körösök Vízügyi Igazgatóság vezetője várta Ilie Bolojan polgármestert és az újságírókat, riportereket. Arra hívta fel a figyelmet: végéhez közelednek a munkálatokkal azon a részen, ahol megközelítőleg 500 tonna terméskővel töltötték fel a Körös medrét annak érdekében, hogy azon ki tudják majd alakítani az elkövetkezendő időszakban elkészülő sétányt. Emellett a Garasos-hídnál kiszedték a régi hídlábakat, illetve amennyit tudtak ezekből. A következő napokban fog ugyanakkor elkészülni az összeköttetése ennek a termésköves résznek a régi sétáló szakasszal. Ezután a Baross/Dacia-híd alatt átjárót fognak kialakítani, melynek köszönhetően valamikor augusztus végén közlekedeni lehet majd a Körös-parton Várad-Velencétől a Polgármesteri Hivatalig. Az igazgató kiemelte: a munkálatok során ügyeltek arra, hogy ne bántsák a fákat. A beruházás értéke egyébként körülbelül 2,5 millió lej, és miután feltöltik földdel, fűvesíteni is fogják a környéket.

Korszerűsített utca

A sajtótájékoztató következő helyszíne a korszerűsített Principatelor Unite utca volt. Ilie Bolojan elmondta: azért újították fel a Călăraşilor és a Constructorilor utca közötti szakaszt, hogy az egyirányú úton megszakítás nélkül haladni lehessen a városháza felől a Decebal-híd alatt a Splaiul Crişanei utcán keresztül a várad-ősi sportcsarnokig, s ezáltal tehermentesítve legyen a Tudor Vladimirescu/Körös utca. A tavaly augusztusban elkezdett munkálatok során egyebek mellett közművesítettek, 516 méter hosszú és 6 méter széles úttestet alakítottak ki, illetve a házakhoz vezető bekötősétányokat és járdákat létesítettek. A beruházás áfával együtt több mint 1 millió lejbe került, a kivitelező pedig a Drumuri Bihor Kft. volt.

Az önkormányzat ugyanakkor gyalogossétányt és bicikliutat alakított ki a Splaiul Crişanei és Principatelor Unite utca között, a Decebal-híd alatt. Védőfalat építettek és felújították a lépcsőket, illetve miután a Körösök Vízügyi Igazgatósággal közösen megtisztítják a Körös bal partját a Decebal-híd és az Oneştilor utca közötti részen, fűvesíteni fognak és fákat ültetnek majd. Egy új pihenőövezetet is létesítenek a Principatelor Unite utcának a Decebal-híd felőli részén, ahová padokat és játszóeszközöket is kihelyeznek.

Ciucur Losonczi Antonius