Tovább menetel a listavezető

Péntek délután a 27. forduló mérkőzéseit bonyolították le a labdarúgó III. Ligában. A három érdekelt bihari együttes közül a Belényesi Bihorul CF játszott hazai közönség előtt, a másik két gárda idegenben próbálkozott.

A  forduló csatáit megelőzően a „hármak” közül csupán a Bihar FC II. felett lógott Damoklész kardja. A váradi különítmény megrázta ugyan magát egy kicsit a tavaszi idény eddigi mérkőzésein, ám nem eléggé: 27 ponttal a tizennegyedik helyen tanyáztak a tegnapi, Marosvásárhelyi Gaz Metan elleni mérkőzés előtt. A „gázosok” tavaly ősszel elkövették azt a hibát, hogy Váradon nyertek a piros-kékek ellen, és most következett (volna) az édes bosszú, amiből semmi sem, illetve ismét súlyos vereség lett: Gaz Metan–Bihar FC II 4–0.

Bihar FC II: Bonta – Mihes, Pantea (26. p. Lemák), Pintea, Pop (63. p. Tesan) – Novak, Butuc (77. p. Gavrilas), Balea, Ban – Lobont, Ardelean (59. p. Mihoc). A listavezető Félixfürdői Lotus Luceafarult a Nyárádtői Unirea fogadta, s ha nem szerez pontot-pontokat a bihari legénység, úgy trónfosztásra kerülhetett volna sor a Sorin Cigan edzette Szászrégen hazai győzelme esetén. Ilyesmi azonban szóba sem kerülhetett, mivel az éllovas vendégek megérdemelten diadalmaskodtak: Unirea–Félixfürdő 0–3.

Gólszerzők: Petcut, Bustea, Târlea.

Összeállításuk: Goia – Letan, Iova (46. p. Ember), Budau – Bud (70. p. Ghilea), Ardelean, Jude (65. p. Briciu) – Petcut, Suteu (60. p. |ârlea), Bustea. Papírforma-mérkőzésnek tűnt a Bihorul CF és a kiesőjelölt Máramarosszigeti Marmatia párharca Belényesben. Kovács Rudolf edző végre a teljes kerettel készülhetett fel a találkozóra, ám hiába, mert: Bihorul CF–Marmatia 1–2! A hazaiak összeállítása: Lazea – Ciobris, Taut, Cartis, Serb – Popa (77. p. Pocian), Matei (65. p. Morar), Rat, Boldor – Mangra, M. Rusu.

III. Liga

A III. Liga 27. fordulójában született eredmények: Belényesi Bihorul–Máramarossziget ’96 1–2, Nyárádtői Unirea–Félixfürdői Lotus-Luceafărul 0–3, Régeni Avântul–Mikolai Turul 2–1, Marosvásárhelyi Gaz Metan–Nagyváradi Bihar FC II. 4–0, Kolozsvári Sănătatea–Nagybányai FC 1–3, Szatmárnémeti Someşul–Dési Unirea 3–1, Szatmárnémeti Olimpia–Szovátai Mobila 4–3, Balázsfalvi Inter–Besztercei Gloria II. 1–1, Marosvásárhelyi Trans-Sil–Kolozsvári Universitatea 1919 3–0.

Az állás:

         1.      Félixfürdő      27     20     4       3       56–20         64

         2.      Régen             27     20     1       6       53–21         61

         3.      Nagybánya    27     16     5       6       53–21         53

         4.      Sz. Someşul 27     16     4       7       46–23         52

         5.      Trans-Sil       27     12     8       7       33–21         44

         6.      Beszterce     27     13     3       11     47–37         42

         7.      Gaz Metan     27     12     5       10     44–37         41

         8.      Dési Unirea   27     11     8       8       33–30         41

         9.      Szováta         27     9       9       9       31–40         36

         10.    Nyárádtő       27     9       7       11     29–39         34

         11.    Sănătatea     27     9       6       12     37–34         33

         12.    Belényes       27     9       5       13     27–36         32

         13.    Sz. Olimpia   27     9       5       13     32–41         29*

         14.    Máramarsz.  27     8       4       15     28–44         28

         15.    Mikola            27     8       4       15     35–53         28

         16.    Bihar FC II.     27     7       6       14     29–35         27

         17.    Balázsfalva   27     7       3       17     27–45         24

         18.    Kol. Univ.        27     3       3       21     15–59         12

*A Szatmárnémeti Olimpiától 3 pont levonva.

Szántó Sándor