Totális veszélyben van a magyar irodalom

Totális veszélyben van a magyar irodalom
Nagyvárad – A tizenkét legszebb magyar vers összeállításával is az irodalom megmentéséért küzd Fűzfa Balázs anyaországi irodalomtörtnész, akivel a Nagy versmondás rendezvénysorozat nagyváradi alkalma után készítettünk interjút.

– Hányadjára van Várdon, és hogyan fogadták önt és újító szellemben írt magyar irodalomtankönyveit?
– Azt hiszem már negyedszer vagyok Váradon előadást tartani. Nagy örömmel jövök ide. Úgy érzem néha, hogy hazajövök. Váradot én egy nagyon rokonszenves városnak tartottam akkor is, amikor még nem ismertem ennyire, de most már lassan az utcák is ismerősek lesznek, és eligazodom a városban. Megható számomra, amilyen szeretettel fogadnak az iskolában a diákok is a tanárok, és igazi szellemi élményt jelent nekem az a nyitottság, ami itt megnyilvánul irányomban. Nekem az a legmegdöbbentőbb, ahogyan az itteni diákok és a tanárok az új típusú irodalomtankönyv iránt érdeklődnek. Ilyenfajta nyitottságot Magyarországon nem tapasztalok. Ott sokkal jobban ragaszkodnak a régi, megszokott sémákhoz, könyvekhez, irodalomtörténet tanításhoz. Az én könyveim nem ilyenek, és Nagyváradon nekem mindig az az érzésem, hogy itt az emberek fogadókészsége az innovációra sokkal jobb, mint Magyarországon. Ez biztos abból is adódik, hogy önöknek sokkal nehezebb volt nagyon sokáig itt élni, és jobban megszorítottak voltak szellemi és fizikai értelemben egyaránt, és ebből adódóan sokkal tágabb a látókörük, és ebben az új, sokszínűbb világban, amelybe mindannyian belecsöppentünk, önök szabadabban bánnak a térrel, az idővel, a szellemi dolgokkal.

– Miért tartotta szükségesnek az új tupusú irodalomtankönyvek megírását?
– Azért, hogy a mai gyerekek közelebb kerüljenek az irodalomhoz, és azért, hogy valamit megmentsünk az irodalomból a jövő számára. Az irodalom mostanában presztizsvesztésen megy át, sőt, totális veszélyben van: kisöprik nemcsak az iskolából de még a padlásról is. Érzésem szerint ezt majd önök is át fogják élni öt-tíz év múlva. Magyarországon szeptembertől a szakmunkás-képzésben megszüntették az irodalomoktatást. Vagyis Madáchról, Adyról, Babitsról, Petőfiről a jövő kőművesei, esztergályosai nem hallanak egy szót sem.

– Ezellen nem tiltakozott senki?
– Az a döbbenetes, hogy nem! Az érthető, hogy a tanárok féltik az állásukat, de ez az egzisztenciális félelem már olyan mértékű, hogy még azt is lenyomják a torkukon, ha huszonnyolcra emelik a heti óraszámot, ami őrületesen magas szám. Én most kérdeztem egy itteni kollégát, aki azt mondta, hogy főllású tanárnak heti tizennyolc órja van.

– A tankönyvek segíthetnek valamit ebben a nehéz helyzetben?
– Én ezt azért csinálom, mert úgy gondolom, hogy ha mi felnőttek megtanulunk kicsit tanulni a gyerekektől, elfogadni azt a világot, amelyben ők élnek, elismerve a vizuális kultúra fontosságát, ha megtanulunk mi is az sms-nyelven mi beszélni, és ha egy kicsit elfogadjuk azokat az értékeket, amelyek számukra fontosak, akkor kapunk tőlük esélyt arra, hogy valamit ők is elfogadjanak abból, amit mi fontosnak tartunk. Másképp nem megy.

– Ahhoz, hogy azt irodalom elfogadottá váljon, az irodalomoktatás helyett nem az irodalomnak magának kellene maivá válnia?
– Az irodalom részben már megcsinálta a modernizációt, gondoljunk a posztmodern irodalomra. De a magyartanárok szinte kevesebb posztmodern irodalmat olvasnak mint a diákok. Az érettségi kényszerére hivatkoznak, és emiatt gyakorlatilag  Örkény Istvánnál véget ér a tanítás.

– Milyen szempontok vezérelték a tizenkét legszebb magyar vers listájának összeállításakor?
– A legfőbb szempontjaim közé tartozott az, hogy a vers minél szélesebb körben ismert legyen, és benne legyen az általános vagy középiskolai oktatásban. A lista összeállításánál arra is törekedtem, hogy az inspirálja a tudósokat is új szempontok figyelembevételére. Miután már megvolt a „tucat”, megnéztem az évfordulókat, és annak alapján állítottam fel a Nagy versmondás sorrendjét. De hangsúlyozom, hogy sem a lista, sem a sorrend nem egy rangsor.

Pap István

A tizenkét legszebb magyar vers (a költők nevének ábécé sorrendjében)

Ady Endre – Kocsi-út az éjszakában

Arany János – Szondi két apródja

Babits Mihály – Esti kérdés

Berzsenyi Dániel – A közelítő tél

József Attila – Eszmélet

Kosztolányi Dezső – Hajnali részegség

Nagy László – Ki viszi át a Szerelmet

Petőfi Sándor – Szeptember végén

Pilinszky János – Apokrif

Radnóti Miklós – Levél a hitveshez

Vörösmarty Mihály – A vén cigány

Weöres Sándor – Valse triste.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .