Törzsasztal idén utoljára

Akt.:
Törzsasztal idén utoljára
Benedek Szabolcs író volt a Törzsasztal sorozat idei utolsó meghívottja pénteken este a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban.


Az 1973-ban született íróval Kőrössi P. József író, könyvkiadó, a Törzsasztal-sorozat házigazdája beszélgetett a könyvesbolt érdeklődő közönsége előtt. A pénteki esemény abból a szempontból különleges volt a többi Törzsasztal találkozóval összehasonlítva, hogy Benedek Szabolcs kommunikációs zavarokkal küzd, így lassabban folyt a beszélgetés, de a vendég közvetlensége, humorérzéke hamar átlendítette a hallgatóságot a kezdeti furcsaságon. A beszélgetés elején szóba is került az, hogy mennyiben hátráltatta és hátráltatja az írót az, hogy erősen dadog, erre válaszolva Benedek Szabolcs elmondta, hogy voltak és vannak ebből származó nehézségei, például nyilvános eseményeken nem vállal olvasást, viszont előnye is származott ebből, például amikor e kommunikácuós zavara miatt nem sorozták be katonának. Elárulta, hogy otthon a lányaival folyékonyan beszél, sőt, kisebb korukban a meséket is ő olvasta fel nekik, tehát esetében nem egyszerűen beszédkészség-zavarokról, hanem egyfajta pszichológiai kérdésről van szó.

Elhangzott, hogy a kommunikációs zavar témája a műveiben is megjelenik, hisz, mint fogalmazott: azt tudom megírni, amit én is megtapasztaltam. A személyes élmények, a valóságos életkörnyezet bemutatása fontos jellemzője műveinek, és történelmi korokba visszavezető műveiben is törekszik a hiteles ábrázolásra, mint történt az, a vámpír trilógiában is. A továbbiakban a regénytrilógiáról, azt követően pedig Benedek Szabolcs legújabb regényéről, A kvarcóra hét dallama című regényéről esett szó, mely 1985 Magyarországán játszódik, a még konszolidáltnak hitt késő-Kádár rendszerben. Az író elmondása szerint a mű azt a szocializmust mutatja be, amelyikben minden nap egyforma volt, és amelyikben nem lehetett másról beszélni csak a rendszer által megszabott témákról. Mint mondta, azt a korhangulatot akarta megragadni regényében, amelynek kihatásai a mában is érződnek. Elhangzott, hogy a szerző műveiben elsődleges fontosságú szerepet kap a zene, az erre vonatkozó kérdésre Benedek Szabolcs el is árulta, hogy fanatikus Betles rajongó. Az est során részletek is elhangzottak Benedek Szabolcs műveiből, a rendezvény végén a szerző dedikálta könyveit.

Pap István