Történelmi Novellapályázat – Arany Sas Díj 2017!

Történelmi Novellapályázat – Arany Sas Díj 2017!
A 2010. novemberében a magyar nyelv és irodalom ápolására alapított Magyar Irodalmi Lap (MIL) fennállása alatt immár 25 000 művet tett közzé. A Lap évente megrendezi hagyományos történelmi novellapályázatát.

A 2017. évi pályázat témája: Az egyetemes magyarság sorsa, Kárpát-medencei története. A pályamű kapcsolódhat a Történelmi Magyarország egészéhez, annak bármely történelmi részéhez, tájegységéhez és a szétszórtságban élő magyarokhoz. Az ország elszakított részeinek történelmi eseményeit, sajátosságait feldolgozó legjobb novellák regionális különdíjban részesülnek.

A kiírás célja a mindenkori Magyarországon és az elszakított területeken élő magyarság értékeinek, történelmi személyiségeinek és eseményeinek bemutatása. Elvárás, hogy a  pályaművek fejezzék ki azt a lelkületet, amelyben ma találtatnak a magyarok, erősítsék a nemzeti hagyományokat, a nemzeti azonosságot, a történelmi gyökereket, valamint a Kárpát-medencei és a világ magyarságának egyetemességét.
A pályamű tartalma épülhet valóságra, de lehet a történelmi hitelességen alapuló képzelet szüleménye is.

A pályázatra nevezhet bárki, életkortól, állampolgárságtól, foglalkozástól függetlenül. A pályázás díjmentes.

A pályázó csak saját szellemi termékével pályázhat, amely előzőleg semmilyen formában nem lett közreadva. A pályázó pályaműve beküldésével elfogadja, hogy művét a Magyar Irodalmi Lap közli, ill. a vele együttműködő lapok utánközlik.

Minden pályázó egy pályaművel nevezhet, melynek terjedelme szóközökkel együtt nem haladhatja meg a 10 ezer karaktert.

Beküldési határidő: 2017. március 15.

Jelentkezéshez regisztrálni kell a www.irodalmilap.net oldalon, és a pályaművet ott kell beszerkeszteni. A  Jelentkezési lapot le kell tölteni, majd hiánytalanul kitöltve a beszerkesztett pályaműhöz csatolni.

Az Arany Sas Díj novellapályázat nyertesei díjban részesülnek

I. díj:  Arany Sas Díj trófea, oklevél
II., III. díj: Japán porcelán, oklevél

Ezen felül a zsűri több regionális- és különdíjat is kiadhat.

A díjakat a Magyar Irodalmi Lap és az Inter Japán Magazin biztosítja.
A díjakat független, szakmai múlttal rendelkező bíráló bizottság ítéli oda. A zsűri elnöke Doma-Mikó István, amerikai magyar lapok volt tudósítója, az Inter Japán Magazin alapító-főszerkesztője.
A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a www.irodalmilap.net honlapon található.
A díjak átadására 2017. március végén kerül sor.

Sikeres pályázást kívánunk!

Magyar Irodalmi Lap
www.irodalmilap.net



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter