ERDON Helyi hírek

2008.11.21. 13:44

Iskolaorvosok gondjairól tárgyalták

<p>Bihar megye - Több megye egészségügyi képviselői és iskolaorvosai vettek részt azon a pénteki fórumon, melyen az iskolaorvosi rendszer hiányosságairól, s egyéb ehhez kötődő témáról esett szó.</p>

A rendezvényt a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság, valamint a Nagyváradi Egyetem orvosi és gyógyszerészeti karának gyermekgyógyászati tanszéke szervezte a nagyváradi Posticum épületében. Dr. Ritli László, a közegészségügyi hatóság igazgatója bevezetőként elmondta: olyan jelzések érkeznek az iskolaorvosok részéről, miszerint a rendszer leépül, egyes törvényes előírásokat lehetetlenség betartani. Az iskolaorvosok elégedetlenek, úgy érzik, elhanyagolják őket, tulajdonképpen az sem világos, mik a kötelességeik.

Korszerűsítés

Biró Rozália alpolgármester kihangsúlyozta az iskolaorvosi rendszer fontosságát, s azt, hogy az önkormányzat nyitott a párbeszédre az iskolaorvosok képviselőivel — hiszen nem mindegy, hogy gyermekeink számára milyen körülményeket biztosítunk.

Gheorghe Carp alpolgármester kifejtette: a hiányosságokat meg kell szüntetni, s tudják is, mit kell tenniük. Tavalyi kezdeményezésüknek köszönhetően most már eldőlt, hogy az iskolaorvosi rendelők a Gavril Curteanu városi kórháznak vannak alárendelve (korábban ez sem volt egyértelmű), viszont továbbra sincs biztosítva az iskolák lefedése ebből a szempontból, az iskolai fogorvosi rendelők felszereltsége pedig nagyon hiányos. Jövőre a szükséges felszerelések megvásárlását, valamint a rendelők korszerűsítését belefoglalják a városi költségvetésbe, illetve igyekeznek európai pénzalapokat megpályázni erre a célra — mondta.

Dr. Mariana Vlad, a Kolozs megyei Közegészségügyi Hatóság kutatója kifejtette: bízik benne, hogy az itt elhangzó javaslatok megmutatkoznak majd a majdani törvényekben is.

Hiányosságok

Az első előadás során dr. Ritli László az iskolaorvosi rendszerrel kapcsolatos törvénykezést ismertette, s felhívta a figyelmet a hiányosságokra. Létezik egy sor előírás, melyet nem ültetnek gyakorlatba: itt többek között azt említette, hogy az iskolaorvosoknak nincs a támogatott gyógyszerekre vonatkozó receptek felírására vonatkozó szerződésük az egészségbiztosítási pénztárral, vidéken a háziorvosok nem tudják lefedni iskolaorvosi kötelezettségeiket, s a diákok egészségügyi felmérésére vonatkozó kimutatások leggyakrabban egy íróasztalfiókban maradnak anélkül hogy adataikat bármire felhasználnák, s vannak esetek, amikor el sem készülnek. A rendelők felszereltsége pedig annyira hiáynos, hogy nemegyszer a sürgősségi beavatkozásokhoz sincs meg minden kellék.

Kérdések

Több, tisztázást igénylő kérdést is megfogalmazott — például hogy milyen szaképzettség kellene szükséges legyen ahhoz, hogy egy orvos iskolaorvosként tevékenykedhessen, illetve hogyan valósuljon meg a kapcsolattartás az iskolaorvosok és a kórházak között. Jelenleg például az iskolaorvosnak nincsenek információi a tanintézetbe járó diákokról, az esetleges krónikus betegségeikről, a kapott kezelésről.

A fórumon e téma mellett többek között az iskolai étkeztetésről, az iskoláskorúak számára szervezett oltási akciókról, az egészségügyi nevelésről, a kisegítő iskolák, valamint a vidéki iskolák orvosi ellátásáról, ezekkel kapcsolatos gondokról esett szó.

Neumann Andrea

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!