Torockó az Unesco Világörökségi jegyzék várományosi listáján

Torockó az Unesco Világörökségi jegyzék várományosi listáján
Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter javaslatára Torockó, a Kárpát-medence legépebben és ugyanakkor leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együttese felkerült az UNESCO Világörökségi jegyzék várólistájára. Torockó az első erdélyi magyar település, amelyet a szaktárca felterjesztett a nemzetközi szervezet várólistájára.

 

„Mivel Romániának jelenleg roppant kevés az esélye arra, hogy új helyet szerezzen a jegyzéken, a szervezet ugyanis egyensúlyt kíván teremteni Európa és Afrika, valamint Ázsia között, ennek megfelelően olyan külföldi partnerrel szeretnék társítani Torockót, amely már kivívta magának a nemzetközi rangot. Ez a partner a magyarországi Hollókő település” – ismertette Kelemen Hunor tárcavezető, az RMDSZ elnöke.

 

Hollókő és Torockó Önkormányzata, valamint a két ország illetékes miniszterei már a tavaly tárgyalásokat folytattak a társult jelölésről. Ebbe a folyamatba illeszkedő hivatalos lépésként Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockó történeti települést és környezetét az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Világörökségi jegyzék várományosi listájára felvette, és erről az UNESCO Világörökségi Bizottságát tájékoztatta 2011. február 1-én. A várományosi listára való felkerülés a tulajdonképpeni világörökségi jelölés előfeltétele.

 

A világörökségi jelölés Európa-szerte alkalmazott technikai formája már meglévő világörökségi helyszínek kiterjesztése. A kiterjesztés elvi alapja, hogy egyes helyszínek a hasonló vagy komplementer jellemzőkkel bírnak, ezek, azonos cím és egyetlen világörökségi bejegyzés alatt közösen csoportot alkotnak. Ugyanakkor a Világörökségi Bizottság ösztönzi a nemzetközi, azaz különböző tagországok közös helyszíneiből álló csoportok jelölését.

 

Torockó rendkívüli, nemzetközi fontosságú építészeti és kulturális értékeit megvizsgálva adódott az a szakmai következtetés, hogy Hollókő Ófaluval közösen olyan csoportot képez, melyet összeköt számos kulturális és építészeti elem, ugyanakkor a földrajzi távolság és elsősorban a paraszti polgárosodás tájegységi jelleget létrehozó folyamatai a két együttes komplementer jellegét erősítik.

 

Torockó értékeinek hosszú távú védelme szempontjából a világörökségi jegyzékre való felkerülés igen fontos előrelépést jelentene. Ezáltal Románia Kormánya az országos védelmen felül nemzetközi egyezményekben is vállalná az itteni építészeti örökség megőrzését. Ugyanakkor a világörökségi státus biztosíthatná a település gazdasági fellendülését is. Számtalan példa igazolja, hogy a világörökség részét képező helyszínek turisztikai látogatottsága folyamatos. A torockói közösség fennmaradásának alapját az ezredfordulón a most fejlődő faluturizmus jelentheti, a világörökségi státus ennek a folyamatnak a méltó kibontakozását biztosíthatja.

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .