2012.01.22 12:00; Frissítve: 2012.01.22 12:00


Töretlen az RMDSZ támogatottsága

Töretlen az RMDSZ támogatottsága
Az RMDSZ továbbra is magas, közel 8o%-os támogatottsága egyértelműen azt mutatja, hogy az erdélyi magyarok nagyon pontosan látják, mi az érdekük, fontos számukra, hogy erős és egységes parlamenti képviseletük legyen, mert tudják: másképp a dolgok gyorsan megváltoznának ebben az országban – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pénteken, az Erdélyi Magyar Televízió Többszemközt című műsorában.

 

A szövetségi elnök a kolozsvári székhelyű Nemzeti Kisebbségkutató Intézet által közölt felmérés statisztikai eredményeit értékelve kifejtette, az adatok megerősítik az RMDSZ eddigi politikájának a helyességét, hiszen, mint mondta, a válaszadók több mint 86%-a vélekedik úgy, hogy a magyarság parlamenti és kormányzati jelenléte olyan érték, amit meg kell őrizni. – Az erdélyi magyarok pontosan látják, hogy az RMDSZ kormányzati részvétele révén a közösségnek milyen lehetőségei voltak az elmúlt négy évben – mutatott rá Kelemen Hunor, aki példaként a mintegy 2oo millió euró értékű beruházást, a Székelyföldet átszelő Kökös-Szászrégen útvonal teljes rehabilitációját említette, amely az RMDSZ kormányzati jelenléte nélkül nem valósulhatott volna meg.

Kelemen Hunor leszögezte: ebben az évben nincs helyük olyan kormányzati lépéseknek, amelyek a társadalom stabilitását, az emberek életkörülményeit rontanák, az RMDSZ nem támogat olyan reform-intézkedéseket sem, amelyek további terheket rónának az állampolgárokra. „Meggyőződésem, hogy 2oo2-ben nincs szükség egészségügyi törvényre: korrekciókra természetesen szükség van, és el kell készíteni azt az elemzést, mely alapján a választások után lehet majd módostíani az egészségügyi törvényt. Az embereket megviselte a gazdasági válság, ezért nem lehet olyan reformot elkezdeni, amely bizonytalanságot okozhat, de 2o12-ben nem lehet olyan közigazgatási reformot sem véghezvinni, amelyből az emberek azt érzik, hogy ezáltal veszítenek, mert az életük rendje felborul – mondta az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor szerint a gazdasági válság hatására az emberek elvárásai megváltoztak: munkahelyeket, decens jövedelmet, szociális, gazdasági biztonságot akarnak. Ezért szorgalmazta az RMDSZ – és részben el is érte-, hogy a kormány a megszorítások mellett gazdaságélénkítő intézkedéseket is foganatosítson. Ebből kiindulva indította el a Szövetség a „Erdély 2o2o” elnevezésű programját is, amely az erdélyi magyarság 2o14-2o2o. közötti gazdaság-fejlesztési stratégiájának kialakítását célozza. Az elnök szerint ez a program elsősorban a munkahelyteremtésre, a szülőföldön gyarapodásra, az életminőség javítására koncentrál, a konkrét stratégia pedig arról szól, hogy azokon a településeken, ahol magyarok élnek, milyen fejlesztésekre, milyen beruházásokra van szükség. Ez azért is fontos, mert 2o13. elején Romániának be kell nyújtania a fejlesztési tervét a 2o14-es 2o2o-as Európai Uniós költségvetési időszakra vonatkozóan, amelynek nyomán Románia hatalmas uniós támogatásokat hívhat majd le. – Ezért pontosan tudnunk kell, milyen szektorokat, milyen agrárágazatokat kell támogatni, milyen utakat kell fejleszteni, milyen intézményeket kell támogatni, annak érdekében, hogy Erdély ne maradjon ki a fejlesztési tervekből, és hogy az erdélyi magyarok jövője biztosított legyen – összegzett Kelemen Hunor szövetségi elnök az ETV-ben.

Cimkék: , ,

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK ERDON Országos hírek
Bűnügyi feljelentést tesz az EMNP a rendőrség ellen a párt támogatóinak “zaklatása” miatt
Bűnügyi feljelentést tesz az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a rendőrség ellen, mert az - a romániai magyar párt [...] tovább »
Kövér megerősítette az RMDSZ-nek, hogy részt vesz az MPP kampányrendezvényein
Megerősítette Kövér László a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkárának írt [...] tovább »
Kártérítés a burgonyatermelőknek
Június negyedikéig tehetik le támogatási kéréseiket a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség [...] tovább »
Szijjártó: nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó
A miniszterelnök szóvivője szerint nincs napirenden magyar-román kormányfői találkozó. Szijjártó Péter ezt [...] tovább »
Újratemetés: Frunda és Bunta ellenzi
Frunda György szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi polgármesterjelöltje [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés