Tömörítené a lakótársulásokat

Horea Vuşcan
Horea Vuşcan
Nagyvárad- Föderációba tömörítené a lakótársulásokat és márciusban tüntetést szervezne egy zöldberuházás érdekében, hangzott el azon a lakossági fórumon, melyet Horea Vuşcan aktívista rendezett.

 

 

Vasárnap délután a volt Patria moziban lakossági fórumot szervezett Horea Vuşcan aktívista, a Zöld Mozgalom vezetője, melyre a várad-rogériuszi lakótársulások képviselőit hívta meg azzal a céllal, hogy kibeszéljék az őket érintő problémákat, főleg ami a hőszolgáltatást, a hóeltakarítást és a parkolóhelyeket érinti. A közmeghallgatás egy többhetes sorozat részét képezte- néhány nappal korábban a várad-őssiekkel zajlott le hasonló jellegű találkozó, ezután pedig a várad-szőlősiek, valamint az Aradi úton lakók következnek a sorban-, mely rendezvényeken a főszervező az önkormányzatot, illetve Ilie Bolojan polgármestert bírálva azt az üzenetét fogalmazza meg, hogy elege van a Hőerőmű, a Vízművek, a RER és a Selina monopóliumából, a jelenlevőknek pedig azt tanácsolja: csak önmagukban bízzanak, s ne higyjenek a politikusoknak, mert azok mindig csak a saját érdekeiket tartják szem előtt, hiába igérnek a kampányaikban fűt-fát, s jobb életet. Úgy fogalmazott: sajnos Nagyvárad a politikai alakulatoknak csak egy óriási üzletetet jelent, függetlenül attól, hogy melyik pártról van szó.

 

Emelkedő árak

 

Horea Vuşcan ugyanakkor egy statisztikai kimutatással is készült, mellyel azt illusztrálta, hogy miként emelkedett Váradon a hőenergia díjszabása 2007-től napjainkig. Vitatta és erősen ellenezte a polgármester azon kezdeményezését, hogy gázzal fűtsenek (az árak ugrásszerű növekedésével indokolta ezt), ehelyett azt javasolta, hogy a lakások körülbelül 20 százaléka esetében használjanak termálvizet, a többi tömbház alagsorába pedig telepítsenek hőszivattyúkat, mivel szerinte ez egy költséghatékonyabb megoldás lehetne. Ugyanígy az ívóvíz és a szemétszállítás díjának emelkedését is bírálta, az illető ágazat kizárólagos szolgáltatói monopolhelyzetének megszüntetése mellett kardoskodva. Bár néhány perccel korábban épp kampánybeli igéreteik miatt bírálta a politikusokat, azt mondta: ha a Zöld Mozgalom vezetőjeként bejut majd a Helyi Tanácsba, azért fog küzdeni, hogy csökkenjenek a helyi adók és illetékek, kisebb legyen a környezetszennyezés és versenyhelyzet teremtődjön a különböző közszolgáltatók piacán. A lakótársulásoknak pedig azt javasolta: tömörüljenek föderációba, és márciusban a városháza előtt tüntessenek a gázzal történő fűtéssel való átállás ellen.

 

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .