Tömbháznegyed építését tervezik

Tömbháznegyed építését tervezik
A nagyváradi önkormányzat tömbháznegyed létesítését tervezi a Ceyrat és a Reagan utcák, valamint a Pece patak bal partja által közrezárt területen.

Egy új lakónegyed megépítésének a tervéről döntött keddi ülésén a nagyváradi helyi tanács. A testület által megszavazott övezeti urbanisztikai terv szerint három ANL tömbházat építenének, melyekben összesen 180 lakás lenne. Ezek a tömbházak a tervek szerint három emeletesek lesznek és manzárdjuk is lesz. Emellett a tervek között szerepel további tömbházak építése is, melyek összesen 728 lakást foglalnának magukban. Ezek a tömbházak három és négy emeletesek lesznek. Ez utóbbi ingatlanok földszintjére kereskedelmi egységeket terveztek. Emellett tanügyi intézmény vagy intézmények is helyet kapnak majd a lakónegyedben. A tanácsülés előtt Ilie Bolojan a város polgármestere arról tájékoztatta a sajtót, hogy árverést írnak ki a területre ingatlanfejlesztők számára, viszont a határozat leszögezi, hogy nem lehet egyetlen befektetőnek eladni az egész területet, hanem a felparcellázott telkeket két-hármas csoportokban bocsátja árverésre a város. A nyertes ingatlanfejlesztők kötelezik magukat arra, hogy a szerződés aláírásától számított hat hónapon belül megszerzik az építkezési engedélyt, és ez utóbbi időponttól számítva két éven belül fel is építik a tömbházakat, a helyi önkormányzat a maga során pedig azt vállalja, hogy a közművesítést építi ki azon a területen. A határozat-javaslatot egyhangúlag szavazta meg a nagyváradi helyi tanács.

Pap István

Címkék: ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter