Tollforgatóval lett szegényebb Szalonta

Szalonta szegényebb lett egy tollforgató tehetséggel. Ő volt az, aki félszázados közöttünk lakozása során felemelő gondolatait kifejező mondatokba tömörítette. Az irodalmi köztudat és a szépirodalom barátai számon tartották azt, hogy Biharország déli sávján, Arany János, Zilahy és Sinka szülőföldjén él egy íróházaspár, akik elbeszéléseikben, regényeikben az egyszerű emberek, a kétkezi dolgozók gondjait fejezték ki.

Két író Szalontán

A szalontai Bonczos István az érmelléki Nagy Ilonával Kolozsvárott ismerkedett meg, és ott kötötték össze életük fonalát. Találkozásuk, ismerkedésük a literatúra termő talaján történt. Bonczos István az Utunk, míg Nagy Ilona a Dolgozó Nő szerkesztőségében csiszolgatta, fejlesztette írói adottságát, Isten adta tehetségét. Amikor 1953-ban hazatértek, Nagy István munkásíró a férjet e szavakkal bocsátotta el: „No, Pistám! Aztán érezze az a város, hogy ott két író él!” Meg is érezte. Egymást követték az országos visszhangú művelődési esték, az író-olvasó találkozók. 1955 szeptemberében megalakították az Arany János nevét, gazdag nyelvezetét hűséggel őrző Irodalmi Kört. Ebben a közösségben vált alkotó tollforgatóvá önálló kötetekkel Gábor Ferenc, Reinchné Sebesi Teréz, Bagdi Sándor tanár, Sárközi Gerő Árpád faluból, és itt mutatta be első próbálkozásait Fábián Sándor, Fábián Imre, Kenéz Ferenc is. Szólnunk illik arról is, hogy a lelkesen munkálkodó házaspár elindította Irodalmi Kör volt a kommunista diktatúra alatt az egyetlen magyar nyelvű közösség Arany János városában, ahol az eszmecserék, az előadások, felolvasások kizárólag édes anyanyelvünkön hangzottak el, ahol a jelenlévők figyelmét a magyar klasszikus és kortárs irodalom értékére hívták föl, ahol a helyi adottságok megőrzésének fontosságát hangsúlyozták.

Emlékezzünk

A Teremtőjéhez megtért Nagy Ilona közönségi serénykedését irodalmi alkotásai teljesítették ki. Életében hét kötetnyi karcolatot, elbeszélést, regényt nyújtott át olvasóinak. Ezekben többnyire itteni jellemeket, típusokat, terjedelmes vagy apró szalontai történeteket örökített meg szép és kifejező nyelvezettel, gazdag stilisztikai eszközökkel. E megállapítás nem hat évtizedes ismeretségünkből fakad. Azonos módon vélekedett felőle Szabó Pál, a közismert népi író. Amikor elolvasta Nagy Ilona Két leány című regényét, tollat ragadott és gratulált az ismeretlen alkotónak. Engedjék meg, hogy leveléből néhány sort idézzek: „Kevés ilyen meglepetés ért mostanában, mint ez a regény: kedves, derűs, könnyed, tiszta írói munka. És hát persze, igaz, annyira igaz, mint maga az emberi élet.” Mi, szalontaiak csak a gyászt érezzük a maga mélységében, amely Nagy Ilona prózaíró elvesztésével ért bennünket. Emlékének méltó helyre állítása reánk, utódokra hárul. Egyik legszebb írásának figyelmeztetésével zárom szavaim: „Emberek, jó emberek! Vigyázzatok a pacsirtára, én már nem bírom tovább!” Ez a kedves kis madár, a pacsirta az ő vallomása szerint szimbólum: vigyázzunk az emberséges kapcsolatokra, a szót értésre, a humánumra, a magunk és a mások boldogságára!

Dánielisz Endre, Nagyszalonta



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter