Tőkés szerint egyházkerületét kizárták az érmindszenti Ady-ünnepségből

A Tőkés László által vezetett Királyhágómelléki Református Egyházkerületet (KREK) “kizárták” az Ady Endre születésének 130. évfordulója alkalmából Érmindszenten (Adyfalva) tartandó hétvégi ünnepségből – közölte pénteken az MTI-vel a református püspök, aki szerint az RMDSZ “nyomására” nem engedélyezik azt sem, hogy külön koszorúzhassanak a költő szobránál.

Tőkés telefonon elmondta: mivel az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által szombaton 11 órakor kezdődő ünnepségből “kihagyták” az egyházkerületet, az kénytelen volt úgy dönteni, hogy külön megemlékezést tart. Eszerint a KREK képviselői délelőtt 10 és 11 óra között rendeznék a megemlékezést és a koszorúzást ugyanazon a helyen, vagyis Ady szobránál.
    Az erre vonatkozó engedélyt Tőkés szerint az illetékes polgármester megadta. Hozzátette: külső nyomás hatására azonban közbeszóltak “fentről”, de végül onnan is engedélyezték az ünneplést. Pénteken viszont a megyei múzeum-igazgatóságtól levél érkezett, s a püspök szerint ebben udvarias hangnemben visszavonják az engedélyt. Tőkés szerint az RMDSZ nyomására történtek így a dolgok. A KREK azonban úgy határozott, hogy az egyházkerület 10 órakor az engedély megvonása ellenére is megtartja a koszorúzást.
    Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: Tőkés László néhány nappal ezelőtt még kész volt 11 órától az EMKE által szervezett ünnepségen koszorúzni és beszédet mondani. Az RMDSZ részéről maga Kelemen lesz a szónok, aki – mint közölte – azt javasolta, hogy a püspök mondja el elsőnek beszédét.
    Utóbb azonban kiderült, Tőkés László külön, s nem az RMDSZ-szel együtt akar ünnepelni, valószínűleg ezért kérte, hogy tíz órától koszorúzhasson – mondta Kelemen, leszögezve: az RMDSZ senkire semmiféle nyomást nem gyakorolt.
    Az ügyvezető elnöknek arról nincs információja, hogy ki milyen engedélyt adott vagy nem adott meg.  
    Kelemen Hunor elmondta: olyan híreket kaptak, hogy szombaton három autóbusszal személyek érkeznek  Magyarországról árpádsávos zászlókkal, és meg akarják zavarni az ünnepséget.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter