Tőkés László püspök válasza Elek Imre, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatójának nyílt levelére

2009. január 24-én a
szatmárnémeti Kölcsey Ferenc
Főgimnázium vezetősége,
tanári kara és szülői
bizottsága nevében Elek Imre igazgató
intézett nyílt levelet a
Királyhágómelléki
Református Egyházkerület
püspökéhez, az általa vezetett
gimnázium sorsa, illetve a Református
Egyház visszaszerzett iskolai ingatlanai jogos
birtokbavételének intézése
tárgyában.

Ugyanebben az ügyben a Kölcsey Főgimnázium tanári közössége 2009. március 9-én Nyilatkozatot tett közzé. Az iskolai épületek használatának rendezésére vonatkozó március végi megegyezés aláírása nyomán a Főgimnázium Szülőbizottsága 2009. április 1-jén újabb Állásfoglalást bocsátott ki. Ugyanakkor a Szülőbizottság az RMDSZ -hez és a Református Egyházhoz, nevezetesen Markó Béla elnökhöz és Tőkés László püspökhöz fordultak az iskolaügy általuk helyesnek tartott rendezése tárgyában, sőt széles körű aláírásgyűjtést helyeztek kilátásba ennek alátámasztására.

Mindezekből kiindulva és egyenes válaszként ezekre a megnyilatkozásokra, tisztelettel közöljük a következőket:

1. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülőbizottsága kifejezett kívánságának megfelelően, valamint Anyaszentegyházunk és magyarságunk jól felfogott érdekeinek szolgálatában a holnapi napon újabb egyeztetésre kerül sor az RMDSZ és a Református Egyház vezetőinek, valamint az iskolaügyben közvetlenül érintett felek képviselőinek részvételével, a szatmárnémeti megyeházán.

A találkozón, az RMDSZ és az EMNT közötti megegyezés mintájára – a Szülőbizottság megfogalmazása szerint és a márciusi megállapodás értelmében – a „mindenki által elfogadható megoldás” megtalálására törekszünk, a törvényesség és a méltányosság szellemében.

2. Mindemellett, a hivatkozott dokumentumokra válaszolva, a következőket tartjuk szükségesnek tisztázni:

– Egyházunk Isten iránti hálaadással örvendez annak, hogy több évtizedes jogfosztás után, 2004-ben – végre – visszaszerezte önkényesen elkobzott szatmárnémeti iskolaépületeit, és ezáltal végképp megnyílt a lehetőség elorozott ingatlanjainak birtokba és használatba vétele, valamint több évszázados református felekezeti oktatásunknak a – bár részleges – helyreállítása előtt. Úgy gondoljuk, hogy ezen örömünkben méltán osztozhatnak nemcsak a református hívek, hanem valamennyi igazságszerető és törvénytisztelő hívő ember, sőt egész magyar közösségünk.

– Ebbe az örömünkbe viszont üröm vegyül, amikor a nevezett állásfoglalások megfogalmazói Kölcsey Ferencet, Reményik Sándort és Kós Károlyt nem helyénvaló módon idézve, saját iskolaépületeink iránti jogos igényünket rossz színben próbálják feltüntetni.

Igaztalan, méltatlan és sértő éppen a Református Egyház ellenében idézni a Költő híres verssorát: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az Iskolát!” Az évszázadok során tett-e többet valaki is erdélyi magyar oktatásunk ügyéért, mint éppen magyar történelmi egyházaink?!

Szabad-e a trianoni országrontással párhuzamba vonni jogos tulajdonunk birtokbavételi szándékát, annak ismeretében, hogy Trianon után éppen egyházaink lettek a mentsvárai és „erős bástyái” anyanyelvű oktatásunknak és – általában – egész magyarságunknak?!

Illő-e a református iskolák helyreállítása vonatkozásában mottóként azt idézni, hogy Kölcsey „Tekintetes Úr”  „Újra lehajtja fejét, lehanyatlik a lélek…”?!  Hiszen tudnivaló, hogy a Himnusz Költője hithű reformátusként Egyházunk és Scholáink elkötelezett patrónusa volt…

Ezen nyilatkozat keretében nincs helye kitérni az idézett megnyilatkozások valamennyi bántó és igaztalan kitételére. Azt viszont egészében véve vissza kell utasítanunk, hogy Egyházunkat valaki is méltatlanul és igazságtalanul megvádolja az iskolai épületvita ügyében, és bármilyen formában is megkérdőjelezze a román kommunista rezsim által elorozott ősi Iskolájához való jogát.

– Az egyházi iskolaépületek visszaszolgáltatása egyet jelent az Isten- és emberellenes kommunizmus kimondhatatlan kártételeinek a – bár részleges – jóvátételével. Ennek Egyházunk és népünk szívből örülhet. Mint amiképpen Szatmárnémetiben mi, reformátusok is örültünk annak, hogy római katolikus Testvéreink újraalakíthatták iskolájukat, és saját épületükben létrehozhatták a Hám János Gimnáziumot.

3. Egyházkerületünk meglepődését fejezi ki amiatt, hogy az ősi Református Kollégium eredeti formában való helyreállítását kifogásolók éppen most, a 2009 májusi határidő lejárta küszöbén fejezik ki elégedetlenségüket és a helyzet rendezését illető ellenzésüket, hiszen az épület-visszaadás jogi következményeinek már öt (5!) évvel ezelőtt mindenki tudatában lehetett.

Egyházkerületünk már 2004. szeptember 22-én (!) megtette első – döntő – lépését az iskolaügy idejében való rendezésére, és azóta is, több megbeszélés rendjén, állhatatosan sürgette az iskolaügyi rendezéssel kapcsolatos tennivalók elvégzését, a minden félnek kedvező megoldás előkészítését.

Csak sajnálni lehet, hogy az ügyben illetékes önkormányzati és tanügyi hatóságok és maguk az érintettek csak most, az utolsó órában ébredtek fel, megelőzőleg pedig elmulasztották a békés és méltányos rendezés útjának az egyengetését.

Tisztelettel idézzük fel, hogy 2004. évi Egyetértési Nyilatkozatunkat valamennyi fél, név szerint a következő felelős személyek írták alá: Tőkés László püspök és Illyés Gyula polgármester, Tolnay István egyházkerületi előadótanácsos és Kónya László megyei főtanfelügyelő-helyettes, Máthé Edith jogtanácsos, Sipos Miklós esperes, Bara Csaba főgondnok, Korda Zoltán lelkipásztor, nem utolsósorban pedig Szilágyi Éva, a Református Gimnázium igazgatója és Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatója. Akkor az aláírók „teljes egyetértésben nyilvánították ki azon elhatározásukat, hogy egymás érdekeit messzemenően figyelembe véve, beindítják az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását elrendelő végzések zökkenőmentes végrehajtását”. Innen, ebből az eredeti vállalásból indulhat ki minden rendezés.

Öt év után, illetve 1989, a húsz éve elkezdődött rendszerváltozást követően igaztalan dolog türelmetlenséggel – és hasonlókkal – vádolni Egyházunkat.

Meggyőződésünk, hogy soron lévő tanácskozásunkon, közös eredeti jószándékaink szellemében, kölcsönös egyetértésre juthatunk.

 

Nagyvárad, 2009. április 14.