Tőkés: a rendszerváltás és a visszarendeződés között kell választani

Tőkés: a rendszerváltás és a visszarendeződés között kell választani
A posztkommunista visszarendeződés és a rendszerváltás folytatása között kell választani Romániában a vasárnapi parlamenti voksoláson – jelentette ki Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) védnöke keddi marosvásárhelyi sajtóértekezletén.

 

“Két alternatívát látok a kelet-közép-európai politikában. Az egyik a posztkommunista visszarendeződés útja, amelyet a Ponta-Antonescu kettős (a kormányzó Szociálliberális Szövetség két társelnöke) képvisel Romániában, a másik a magyarországi út: itt a 2010-es választásokra, a rendszerváltozás folytatására gondolok. Egyértelmű, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) inkább a román mintát, az EMNP pedig inkább a magyar mintát, a rendszerváltozás útját követi” – mondta Tőkés László.

Az EP-képviselő szerint a magyarok parlamenti képviseletének nem szabad mindenáron kormányzati pozícióra törekednie: “nyerünk egy tornatermet, de elveszítjük az autonómiát” – érvelt a politikus.

Tőkés László botrányosnak nevezte, hogy Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) volt elnöke az RMDSZ-re való szavazásra buzdított, amivel szerinte a volt pártelnök elárulta az MPP tagjait és választóit. “Összenő, ami összetartozik” – kommentálta Tőkés László Szász Jenőnek az RMDSZ-hez való közeledését, ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy az MPP “egészséges tudatú és lelkületű választópolgárai a nemzeti oldalra fognak szavazni”.



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .