Több pénzt a magyar rendezvényekre!

Akt.:
Moldován Gellért Lajos (balra) és Zatykó Gyula az EMNP-tájékoztatón
Moldován Gellért Lajos (balra) és Zatykó Gyula az EMNP-tájékoztatón - © Moldován Gellért Lajos (balra) és Zatykó Gyula az EMNP-tájékoztatón
Enyhén szólva kevesli az EMNP, hogy a 25%-nyi váradi magyarság egyes szervezeteinek főbb rendezvényeire összesen csak 34.500 lejt adott a városháza, magyar vezetéssel.

Több ügyben is bírálta a váradi városvezetést legutóbbi sajtótájékoztatóján Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Moldován Gellért Lajos, a Néppárt nagyváradi szervezetének elnöke. Mint mondták, elfogadhatatlannak tartják, hogy Biharpüspöki főútjának, a Matei Corvinnak a lakói tovább szenvednek a nehézgépjármű-forgalomtól, miközben elkerülőút építése helyett máshova teszi a pénzt a város. Zatykó Gyula szerint „mi már régebben jeleztük, hogy ki kellene onnan vezetni a nehézforgalmat, 2014-ben nyomvonalat is javasoltunk, aztán tüntetéseket szerveztünk, majd tárgyaltunk. Az egész elkerülőút 10 millió euró alatti összegből kijönne. Végül a tervet felvették a 2014-2020 közötti városfejlesztési stratégiába – csakhogy addig tovább repedeznek a lakosok házai, zajlik a forgalom keltette szennyezés és hat a stressz is.” Közben azonban a Bolojan-adminisztráció 20 millió eurós pályázatból újabb utat akar építeni Váradtól Félixfürdőig – pedig ilyen már van, és nem is túlzsúfolt. Az indoklásuk az: a szentmártoniakat zavarja a mostani úton zajló nagy forgalom. Zatykó Gyula kérdése pedig: „a püspökieket meg nem zavarja talán az ottani?” Ezért az EMNP azt javasolja a városházának, változtasson a prioritásokon, megcserélve a kettőt.

Kevés…

Más változtatást is kérnek. Március 31-i határozatával ugyanis a városháza 1,2 millió lejt osztott szét kulturális rendezvények támogatására, de magyarokéra keveset. A Magyar Kultúra Napja (januári esemény) például 4500 lejt kapott, a Varadinum (április) 25.000 lejt, a Szent László Napok (június) pedig csak 5000 lejt. Ez összesen is csak 34.500, ami az EMNP szerint nagyon kevés. „A mi adóinkból is van ez az 1,2 milliós keret is. Amiből csak 2,8 százaléknyit adtak a fenti rendezvényekre. Pedig a magyarság aránya 25%” – kifogásolta Zatykó Gyula. Azt kérik, a jövőben a magyar rendezvényekre a magyar lakosság arányát alapul véve adjanak támogatást. Hozzátette: „Én személyesen is ezt fogom képviselni, ha a június 5-i önkormányzati választáson bejutok a tanácsba. Viszont érdekes, hogy már most is a vezetésben van magyar alpolgármester. És épp annak a bizottságnak a tagja, amely elfogadta a jelzett csekély összegeket…”

Képeslapokat várnak

Moldován Gellért Lajos a tájékoztatón elmondta: régi váradi képeslapokból, más dokumentumokból tárlatot nyitnak május 5-én a PKE-n. A pontos órát később jelölik ki, viszont azt már most tudják, hogy várnak még anyagot. Így bárki, akinek van ilyesmije, beviheti az EMNP váradi székházába, a Fő utca 45 szám alá. De ha kéri, az EMNP-sek ki is mennek érte – ehhez Moldován Gellért Lajost lehet felhíni, a 0741-614982 számon. Másolatok is beküldhetők, de csakis nagy felbontásban, jó minőségben, azemnt.nagyvarad@gmail.com mail címre. A megkapott képeslapokat, más kordokumentumokat a szervezők lemásoltatják és kinagyíttatják, így az eredetit szinte azonnal vissza is kapja mindenki. Moldován Gellért Lajos hangsúlyozta: „ezt nem kampányrendezvénynek szánjuk”. Szerinte ennek bizonyítéka az, hogy a kampány hivatalos indulása előtti napon lesz a megnyitó.

Szeghalmi Örs



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter