Több mint 6.000 mentőakcióban vettek részt a hegyimentők 2016-ban

Több mint 6.000 mentőakcióban vettek részt a hegyimentők 2016-ban
Körülbelül 6.000 alkalommal nyújtottak segítséget országos szinten a hegyimentő szolgálatok 2016-ban. A 120 ideiglenes vagy állandó menedékháznál, a kedvelt kirándulóhelyeken és a téli sportokra kialakított pályákon 350-550 hegyimentő vigyázott a turisták épségére napi szinten- írja közleményében a Hegyimentők Országos Szövetsége.

Az AGERPRES hírügynökséghez hétfőn eljuttatott közlemény szerint a tavalyi évben 2.617 segélyhívást kaptak, 4.766 alkalommal pedig információt kértek tőlük a turisták a hegyi turistaútvonalakkal kapcsolatban.

“2016-ban 5.887 alkalommal kérték a hegyimentők segítségét, és ezen alkalmak során 6.692 személyt mentettek meg. Ezek közül 2.197 esetben a sípályákon volt szükség elsősegélynyújtásra, 3.690 alkalommal a hegyekben végeztek mentést, 1.670 esetet a SMURD vagy a mentőszolgálat vett át” – írja a közleményben Sabin Cornoiu, a szövetség elnöke.

Cornoiu szerint 2015-ben a nyári és téli időszakban végzett mentések száma szinte egyenlő volt, tavaly azonban több dolguk volt a nyári turistaidényben. Ez részben annak is köszönhető, hogy ismét divatba jöttek a hegyi túrák, de új szabadidős tevékenységek is megjelentek: a hegyi biciklizés, a krossz, a rafting, a siklóernyőzés és több sportversenyt is szerveznek újabban a hegyekben – magyarázza a hegyimentők vezetője.

38 megyei vagy helyi hegyimentő szolgálat adatait összesítették 24 olyan megyéből, ahol működik ilyen jellegű szolgálat. Romániában körülbelül 800 személy rendelkezik hegyimentő képesítéssel, 250 személy pedig állandó alkalmazottja valamely hegyimentő szolgálatnak.

www.agerpres.ro

Címkék: ,