Több mint 30 millió lej a tét

Több mint 30 millió lej a tét
Pénteken ad-hoc jellegű rendkívüli megyei tanácsülést tartottak, amit létszámhiány miatt be kellett rekeszteni, holott összesen több mint 30 millió lej értékű uniós pénzekről volt szó.


A liberális frakció tagjai egyáltalán nem jelentek meg és egy szociáldemokrata tanácsos is hiányzott, ezért nem volt meg a gyűlés megtartásához szükséges létszám.
Pásztor Sándor, a megyei önkormányzat elnöke mielőtt arra kényszerült, hogy berekessze az ülést, jelezte: minden képviselőnek külön küldött SMS-t, hogy jöjjön, hiszen olyan beruházások szerepelnek a napirendi pontok közt, melyeket 2014 óta a megyei költségvetésből finanszíroztak, most azonban lehetőség nyílik arra, hogy ezeket a Regionális Operatív Program 2014-2020 keretében visszamenőlegesen támogassa az Európai Unió, gyakorlatilag tehát utólag visszaszerezne a megye több mint 30 millió lejt. A közgyűlés rendkívüli összehívására pedig azért volt szükség, mert július 16., hétfő délelőtt 10 óráig kellett volna feltölteni a pályázatokat az elektronikus rendszerbe. Ugyan még most sincs veszve semmi, hiszen a július 17., keddi tanácsülésen is meg lehet szavazni ezen előterjesztéseket, viszont így csökkent a sikeres pályázás esélye, mivel úgy működik a dolog, hogy a hamarabb érkezőket előbb szolgálják ki. „Ez a mi örök problémánk, hogy folyton késésben vagyunk. A stratégiai projekttel végül nem volt gond, remélem most se lesz”- fogalmazott.
Az érintett munkálatok a Bél- Tenke- Les közti A792-es megyei út és a Pusztaújlak- Kabaláspatak- Borszeg- Alsótótfalu közti A767-es megyei út felújítása és korszerűsítése, valamint a Körösvidéki Múzeum új székhelyének második rekonstrukciós szakasza.

Ciucur Losonczi Antonius