Több kis részletben folyik a munka

Több kis részletben folyik a munka
A nagyváradi Szent László téren több helyszínen, mintegy mozaikszerűen folynak a felújítási munkálatok.

A váradi főtér felújítási munkálatainak jelenlegi állásáról Nelu Maghiar az önkormányzat projektfelelőse tájékoztatta lapunkat. Ő elmondta, hogy jelenleg kövezik a Szent László templom körüli részt, és ha nem adódnak különösebb nehézségek, akkor a jövő héten be is fejezik a tér azon részének felújítását. Ugyancsak a következő időszakban teszik le a kockaköveket a városháza főbejárat előtti részén. A továbbiakban Nelu Maghiar elmondta, hogy a főtérnek a Zöldfa (Alecsandri) utca és Holdas templom felőli részén a kőburkolat alá kerülő beton öntését készítik elő, a betonöntés után pedig következik a kockakövezés. A Zöldfa utca torkolatában kiásott nagy gödörbe a ma, vagy holnap helyezik el a transzformátorállomást. A projektfelelős hozzátette, hogy már megkezdődött a négy leendő szökőkút építése, egyelőre még csak ezek föld alatti részeit építik: már elkészültek a szökőkutak működtetéséhez szükséges berendezéseknek – nyomásszabályozók, szűrők, stb. – helyet adó aknák falai, és szeptember vége felé kezdődik meg a szokőkutak felszíni részének a kialakítása. Ennek a hétnek az elején kirajzolták a felszínen a szökőkutak pontos helyét. Már előkészítik a terepet a szökőkutak közelében, ezekben a térségekben azután kezdik el a munkát, hogy a Holdas templom közelében befejezik a felújítást. A főtér Kert (Avram Iancu) és Beothy Ödön (Iuliu Maniu) utcák felőli oldalán az elektromos hálózatnak helyet adó föld alatti aknákat építik jelenleg. A főtéren a Zöldfa utca felőli oldalon talált emberi csontvázakról szóló sajtóinformációk kapcsán feltett kérdésünkre válaszolva Nelu Maghiar nem szolgált konkrétumokkal, de azt leszögezte, hogy bármilyen leletet találnak a főtéren, azokat dokumentálják, megvizsgálják, nyilvántartásba veszik.

Hétfőn járni fog

A főtér felújítási munkálataihoz szorosan kapcsolódik az ott, valamint a Kossuth (Independentei) utcán zajló villamossín-cserélési munkálat. Ennek kapcsán Csuzi István, a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (HKV) igazgatója lapunknak elmondta, hogy ma délután kihelyezik a még hiányzó hat áramkábel-oszlopot a villamossínek közé a Kossuth utcán és a Nagyvásártéren (December 1. tér), és ma összekötik a síneket Nagyvásártéren. Pénteken remélhetőleg megnyitják a Nagyvásártér és a Kossuth utca közötti kereszteződést a Zárda (Mihai Viteazul) utca irányába, egyúttal megszüntetik az autóforgalomnak a járdára terelését. Az első villamos próbajáratok szombaton délután vagy vasárnap délben indulnak el, és hétfőn reggel, iskolakezdéskor már az iskolai menetrend szerint közlekedhetnek majd a villamosok a városközpontban – jelentette ki a vezérigazgató.

Pap István



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter