Több gyalogátkelőt akarnak

Több gyalogátkelőt akarnak
Nagyvárad- Hétfő délután a Dacia sugárúti körzeti RMDSZ-székházban fogadóórát tartott Huszár István városi önkormányzati képviselő. A parkolóhelyek és a gyalogátkelők hiányát sérelmezték a lakosok.

 

 

Az egyik környékbeli lakos a parkolással és a gyalogátkelőkkel kapcsolatos problémáival kereste fel Huszár István RMDSZ-es önkormányzati képviselőt. Szerinte a megállást tiltó táblákat át kellene helyezni a Profi áruház keleti oldalához a bevásárlószerekerek mellé, illetve az aluljáró elé, ahová kis oszlopokot is fel lehetne állítani, a Stop-táblákat pedig nem ártana a bevásárlóközpont nyugati sarkánál előrébb hozni jól látható helyre. Ugyanakkor zebrák létesítését javasolta a Dacia sugárúton a TVS pénztára mellett a járda folytatásaképpen és a Profi áruház mögött szintén, az Iza utca közepén, illetve az Iza utca végén a Transilvaniei utca felől, valamint a Transilvaniei utcán, az állateledeleket forgalmazó üzlet mellé, mivel szerinte az autósok teljesen elzárják a járdát a gyalogosoktól, így azok az úttestre kényszerülnek. Az egyik Corneliu Coposu utcai lakótársulás képviselője a parkolóhelyek hiánya miatt panaszkodott, mire a tanácsos azt javasolta neki: gyűjtsön aláírásokat, mellyel az aláírók kérvényezzék, hogy a városi kórház melletti fizetéses parkoló délutántól reggelig a közeli lakosoknak fenntartott parkolóként működjék.

 

Küldöttgyűlés

 

A fogadóóra után az RMDSZ várad-réti szervezete tartott küldöttjelölő közgyűlést. A jelenlevők meghallgatták és elfogadták Constantinescu Edit elnök éves beszámolóját, majd kijelölték azt a 33 küldöttet, akik képviselni fogják a körzetet március 31-én a Szakszervezetek Művelődési Házában zajló megyei küldöttgyűlésen. Az egybegyűltek megszavazták az elkövetkezendő 3 hónap ütemtervét és értékelték azt az éppen zajló kérdőíves felmérést is, mely RMDSZ-es politikusok tevékenységével, illetve egyéb közéleti eseményekkel kapcsolatos kérdéseket tartalmaz.

 

Ciucur Losonczi Antonius