Több balesetet jelentenek a munkaadók

Több balesetet jelentenek a munkaadók
Bútorgyártás, szállítás, illetve építkezés során történt a legtöbb baleset Bihar megyében, hangzott el a Területi Munkaügyi Felügyelőség keddi sajtótájékoztatóján. Nem mindegyik munkabaleset.

Marius Rotar, a Bihar megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM) főfelügyelője ismertette a tavalyi évre vonatkozó adatokat. Mint elhangzott, egy év leforgása alatt 4.609 céget ellenőriztek, ezek nyomán 6.044 esetben figyelmeztettek és 845 pénzbírságot szabtak ki, összesen csaknem hatmillió lej értékben. A főfelügyelő kihangsúlyozta, hogy az esetek túlnyomó részében figyelmeztetnek, csak ha súlyos, ismétlődő kihágásokat találnak, akkor folyamodnak a bírságoláshoz.

Visszaélések

Munkabiztonsági előírások megszegéséért több mint másfél millió, a munkaviszonyokkal kapcsolatos egyéb előírások megszegéséért pedig csaknem 4,5 millió lej értékű pénzbírságot szabtak ki.

A tavalyi év folyamán 1.166, kihágásokkal kapcsolatos értesítést kaptak, az ezek nyomán végzett ellenőrzések főleg a munkaadók által elkövetett szabálytalanságokra, törvénytelenségekre mutattak rá: egyesek nem kötötték meg a munkaszerződést, illetve csak késéssel; más munkaadók nem adták ki az alkalmazottak bérét, nem fizették a túlórákat, a betegszabadságokat; nem tartották tiszteletben az előírt munkaidőt, visszaéléseket követtek el a munkaszerződések felbontása tekintetében, nem adták ki a munkakönyvet a munkaszerződés felbontását követően, egyoldalúan módosították a munkaszerződést, nem biztosították a szükséges védőfelszereléseket, mozgó állványokat hagytak bebiztosítatlanul, s egyéb, munkabiztonsággal kapcsolatos előírást szegtek meg.

Balesetek

Ami pedig a munkabaleseteket illeti: 67 munkabalesetet jegyeztek be tqavaly, további 49 esetben még zajlanak a vizsgálatok. Nem a balesetek száma nőtt, arról van szó, hogy tájékoztató akcióik nyomán a cégek gyakrabban jelentik ezeket, mint korábban, mondta a főfelügyelő.

Tizennégy olyan halálos baleset történt Bihar megyében, mely munkával hozható összefüggésbe, de ezek közül egyelőre öt esetben bizonyosodott be, hogy munkabaleset. Négy esetben a végkövetkeztetés az volt, hogy a halál más okból történt – egy fiatalember például leesett az állványról és meghalt, de a boncolás során kiderült, hogy infarktus végzett vele. Öt esetben még zajlanak a vizsgálatok.

Okok

A legtöbb súlyos baleset az építészeti szektorban, szállítások alkalmából, továbbá bútorgyártásnál történt – ez utóbbi szektorban tíz munkabaleset történt, ezek közül kettő végződött halállal. Hét baleset történt fémszerkezetek, alkatrészek gyártásakor, szállítás közben hat, s hét baleset hozható összefüggésbe az elektronikus alkatrészek gyártásával.

A legtöbb munkabalesetet azért történt, mert hibásan végeztek el bizonyos munkaműveleteket, 11 esetben pedig a munkabiztonsági előírások megszegése, a védőfelszerelések viselésének elmulasztása okozta a bajt.

Tíz munkabántalmat regisztráltak, mindahány kétoldali halláskárosulás, derül ki a felügyelőség jelentéséből.

Neumann Andrea



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .