Tájkép csata után

Véget ért az
elnökválasztás és a
szegény ember már arra gondolt, hogy minden
visszaáll az eredeti „normális”
állapotába. Jönnek az okosok,
megállapítják mi miért
történt, megmagyarázzák nekem,
hogy mit és miért tettem mint szavazó
(apropó Arany János, akarta a fene).


A gyér részvételt azzal
magyarázta valaki, hogy a
választók elvesztették a
bizalmukat érdekvédelmi
képviseletünkben. Nem megcáfolni
óhajtom az
állítását, lehet alapos
és tudományos felmérés
igazolja. Aztán a politika nem fizika, ahol sok
tény igazolhatja, viszont nem
bizonyíthatja, de egy tény
megcáfolhatja az állítást.
Előre bocsátom, nem képviselek
senkit, nem cselekszem
megbízásból, de szerintem ennek
más oka is lehet, ahogy nálam is
más oka volt. Nemcsak nálam, de
még néhány hozzám
közel álló ember esetében
is.

Valamikor azt tanultam néhai
apámtól, hogy amikor a
ráció nem tud eligazítani valamely
kérdésben, akkor cselekedj a jó
ízlés szerint. Nem lehet elfogadni azt,
ami ízléstelen. Az
elnökválasztási kampány
ízléstelen és durva volt,
legalább is az esélyesek kampánya.
Meg kell mondanom, egyik jelöltet sem tudtam
igazán elfogadni. A szociáldemokrata
jelölt, nem tűnt egy markáns
politikusnak, nem beszélve arról, hogy
ők akadályozták meg
(tudomásom szerint) a szervezet
kormányzási pozícióba
jutását, az előző
kormányra, a koalíciósra gondolok.
Maga a szociáldemokrácia hazai
változata sem bizalom gerjesztő
(lásd korrupció). Az egyetlen jó
pontja az volt, hogy német
kormányfőt javasolt, aki ismereteim szerint
becsületes ember is. Optimista ember
létemre, nem vagyok meggyőződve
arról, hogy bevált volna, de
cáfolni sem tudom.

A hivatalában lévő elnök sem
igazán felelt meg az ízlésemnek,
még akkor sem, ha elítélte a
kommunizmust. Az ítélet lehet
formális is, főleg attól a
személytől, aki a rendszer
haszonélvezője volt. Remélem, senki
nem akarja nekünk bemagyarázni, hogy egy
külföldi részleg vezetője, nem
volt a rendszer többszörösen
leellenőrzött híve. Még akkor
sem hiszem ezt ha a külföldi híve
mondja. Engem, különben Fülig Jimmy egy
szellemi változatára emlékeztet.
Erőszakos, szívesen vesz részt
minden balhéban és ugyanúgy
számolatlanul osztogatja mindenkinek
„szellemi” pofonjait, ahogy a Rejtői
hős a fizikaiakat. Egyértelműen, nem a
székelyföldi autonómia híve.
Lehet olyan választó, akinek ez tetszik,
de az nem én vagyok. Miután,
gyakorlatilag nem volt miből választanom,
nem is mentem el szavazni. Ha elmegyek, az nem
választás lett volna, hanem csak
szavazás.

A szavazók eldöntötték a
kérdést, marad a hivatalban
lévő elnök. Ahogyan az
várható volt, a vesztes nem ismerte el a
vereségét, ahogy az civilizált
országokban szokás, hanem folyt
tovább a mocskolódás, a felesleges
cirkusz.

Az érdekképviseletünk megegyezett
eddigi ellenfeleivel és belépett az
alakuló kormányba. Nem mondom, hogy
szimpatikus lépés,
következetlenségnek tűnik (ahogy az
is), húsos fazék
szindrómára utal. Mindennek
ellenére a lépésnek van
logikája, nem csak saját érdekek
hajszolását jelenti.
Tapasztalatból tudom, menyivel könyebb
elintézni valamit a közösség
számára, ha az
érdekképviselet kormányon van,
mint amikor nincs kormányon. Ha
ellenzékben vagyunk, végig sem
hallgatnak, nemhogy segítsenek. Nem szimpatikus
számomra sem a fenti eljárás, de
hasznos, nemcsak egyéni érdekeket
szolgál, ahogy az ellenzői el
akarják hitetni a
közvéleménnyel, hanem
közösségieket is.

Ekkor lép fel az egyik konkurens szervezet
és annak szószólója,
megbírálja azért a szóban
forgó szervezetet. A bírálat
mindaddig jogos, amíg annak nem csak rossz
oldalait látja, míg a kritikája
nem öncélú, nem csak tagad, de
állít is. Egy kisebbségi szervezet
elvben és nagyjából
kétféle politikát folytathat,
mindkettőre volt már példa, emiatt a
hatékonyságuk is felmérhető.
Megpróbálja elérni céljait,
folyamatosan egyeztetve a többségi
társadalommal. Ez kompromisszum
készséget is jelent. Ki kell
használni a társadalom által
nyújtott lehetőségeket (a
kormányzásban való
részvételt is pl.), hogy elérje
célját, hogy hatékonyan tudja
képviselni választóit. Ezt a
magatartást, persze lehet
árulásnak is nevezni, ha az illető
nem ismeri a demokrácia
működésének a
szabályait, nem tudja azt, hogy bármit el
lehet érni, de csak a partnerrel
közösen, közös akaratból. A
demokrata nem csak nem tudja (különben senki
sem tudja csak erőszak árán) de nem
is akarja rákényszeríteni a
saját igazát senkire sem. Nagyon
elmosódó a határ a jó
és a rossz kompromisszum között,
ezért kell ezekről a dolgokról sokat
beszélni, hogy tájékoztassuk, ne
megzavarjuk az embereket. Érvelni és
érvelni, az érzelmi
politizálás lehet szép, lehet
megható, de hatékony aligha.

A politizálás másik
lehetősége, az ellenzéki
magatartás. Lehetünk elvhűek,
következetesek, ismételhetjük mereven,
az unalomig az álláspontunkat, ha nem
vagyunk párbeszédben a
társadalommal, nem igyekszünk
meggyőzni őket az igazunkról eleve
elveszített partit játszunk. A
retorikánk állandó panasszá
silányul, amit nagyon hamar mindenki megun
és jogosan leseper az asztalról. Nincs
mögötte tenni akarás, dinamika
elvész az önsajnálatban. Nem akarok
történelmi példákat
idézni (nem is értek
hozzá).Sikertelenségeinket meg lehetne
idézni, hogy tanuljunk már belőle,
legalább egyszer, az n-edik alkalommal.
Így vagy úgy , de tenni kell!
Hibázni is lehet, csak semmit sem tenni nem
lehet, azt már láttuk, hogy nem vezet
eredményre. Itt a két
lehetőség, tessék
választani

Visszatérve a konkurens szervezetre, azt mondja,
hogy ők, a helyesen politizálók, fel
fogják venni az államelnökkel a
kapcsolatot. Helyes, mindenkivel szóba kell
állni. De a másik nem-e éppen ezt
teszi avval, hogy részt vesz a
kormányzásban? Vagy az egészen
más? Lehet, hogy ez nekem magas. Nem
látom a különbséget, vagy ez
attól függ, ki mondja. Minek kell
megkavarni az embereket, kinek érdeke ez?
Tessék ezekre a kérdésekre
válaszolni, meg újakat feltenni, hogy
tisztázni lehessen az
álláspontokat. Nem szeretném, ha a
különbség csak az lenne, hogy az
egyiket én mondom, a másikat meg
más.

A magunk és a közösség
érdekében töltsünk tiszta vizet
a pohárba, még akkor is ha, Isten
bocsásd, ugyanazt, ugyanúgy
képzeljük el!
Muhi Miklós