Tízéves a Nagyvárad Táncegyüttes

Tízéves a Nagyvárad Táncegyüttes
Nagyvárad- Megalakulásának tizedik évfordulóját ünnepli a Szigligeti Színház keretében működő Nagyvárad Táncegyüttes. Erről, illetve az új bemutatójukról esett szó a tegnap déli sajtótájékoztatón, melyen részt vett Czvikker Katalin menedzserigazgató és Miklós János együttesvezető.

 

Kettős ünnepre készül a Szigligeti Színház keretében működő Nagyvárad Táncegyüttes: megalakulásának tizedik évfordulójára emlékezve március 11-18. között ünnepi rendezvénysorozattal rukkol elő, melynek keretében a Fényességes csillag című táncos misztériumjáték bemutatójára is sor kerül. Az ebből az alkalomból szervezett tegnapi sajtótájékoztatón Czvikker Katalin menedzserigazgató megjegyezte: viszonyítás kérdése, hogy a tíz év rövid vagy hosszú periódus, egy azonban biztos, hogy nosztalgiával emlékszik vissza azokra az időkre, amikor az állami filharmónia keretében, a megyei önkormányzat RMDSZ-frakciójának, illetve Kiss Sándor akkori tanácselnöknek a támogatásával két pár táncossal létrejött az első „néptánccsoport kezdeményezés”, melynek az egyik tagja a mostani együttesvezető, Miklós János volt, aki aztán maga köré gyűjtötte a megyéből érkező tehetséges fiatalokat, s az évről-évre gyarapodó társaságból kifejlődött a Nagyvárad Táncegyüttes.

 

Ünnepi rendezvények

 

Az elhangzottakhoz Miklós János hozzátette: öt évnek kellett eltelnie az együttes megalapításáig, köszönet jár az RMDSZ-nek és dr. Sarkady Zsoltnak, a filharmónia volt igazgatójának, aki az érdek-képviseleti szervezettel vállvetve lobbizott ezért. Az együttesvezető ugyanakkor szintén nagy eredménynek nevezte, hogy napjainkban a Nagyvárad Táncegyüttes (NTE) egy önálló magyar intézménynek, a Szigligeti Színháznak az egyik tagtársulata. Hangsúlyozta: a kerek évfordulót méltóképpen szeretnék megünnepelni, a Bethlen Gábor Alap támogatásával egy hétnapos rendezvénysorozattal, melynek keretében helyet kap minden generáció és a közönség valamennyi rétegét szeretnék megszólítani.

Március 11-én, vasárnap 19 órától a Szigligeti Színházban mutatják be a Fényességes csillag című táncos misztériumjátékot, melyet két előadás követ: március 12-én, hétfőn 19 órától, valamint március 15-én, csütörtökön 20 órától. Március 13-án, kedden 18 órakor Múltidéző címmel szakmai kiállítás nyílik a Fő utcai Vízuális Művészetek Galériájában. Zenél az együttes zenekara, és díszleteket, jelmezeket, viseleteket, kellékeket, plakátokat és fotókat tekinthetnek meg az érdeklődők, miközben állandó vetítést tartanak az együttes műsoraiból. Március 16-án, pénteken 10 órától Miből lesz a cserebogár? címmel betekintést nyújtanak a NTE tagjainak oktató-nevelő tevékenységébe az Ady Endre Középiskola dísztermében. 10-16 óra között magyar népi játszóház és gyermek-táncház nyitja meg kapuit, 17-19 óra között pedig a gyermek- és ifjúsági néptáncegyüttesek gálaműsora zajlik. Március 17-én, szombaton 10 órától az állami filharmónia Enescu-Bartók termében folytatódnak az események, ahol A romániai magyar táncegyüttesek helyzete és perspektívái címmel kezdődik szakmai kerekasztal-beszélgetés. 17 órától Emlékidézés és ünnepi koccintás címmel visszatekintenek az elmúlt évtizedre, majd 20 órától a Nagyvárad Táncegyüttes Zenekarának ünnepi koncertjére kerül sor. A nap táncházzal zárul a Moszkva kávézóban, muzsikál a Heveder Zenekar.

 

Misztériumjáték

 

Kádár Elemér ötletgazda és rendező-koreográfus kifejtette: a Fényességes csillag című táncos misztériumjátékkal Várad alapítójára, hazája és népe hős védelmezőjére, a kereszténység bajnokára, a 820 éve szentté avatott Szent Lászlóra emlékeznek. Céljuk alakját újra körvonalazni, s a publikum elé állítani, hiszen példája minden korban kiállja a próbát, igazi és hiteles példakép ma is. A műsorban elsősorban magyar néptáncokat és népzenét használnak fel. Az előadásban az együttes tagjain kívül részt vesznek a borsi Galagonya, az érsemjéni Ezüstperje, az érmihályfalvi Nyíló Akác és a Nagyváradi Csillagocska néptáncegyüttesek tagjai is. A hatvan táncost felvonultató, kétrészes produkció társrendezője Csurulya Csongor, az Udvarhelyi Színház művészeti igazgatója, a kortárs táncbetéteket pedig a Budapesten élő Orza Călin koreografálja. Zeneszerző és zenei szerkesztő Fábri Géza Szegedről, a jelmezeket, díszleteket és arculatot a vajdasági Szöllősi Boglárka tervezi. Az előadás létrejöttét a Nemzeti Kulturális Alap és a Bethlen Gábor Alap támogatta. További információk az előadásról a www.szigligeti.ro honlapon, vagy a 0359/808-401-es telefonszámon kaphatók, online úton jegyet rendelni a Jegyrendelés címszóra kattintva lehet.

 

A LEGNAGYOBB SIKEREK

 

A Bihari Napló kérdésére válaszolva Miklós János együttesvezető elmondta: jelenleg nyolc pár táncosa és két szólistája- egy magyar és egy román ajkú- van a Nagyvárad Táncegyüttesnek. Az elmúlt tíz év jelentősebb sikerei közül megemlítette az európai kisebbségi fesztiválon, a gyulai Minden Magyarok Néptáncfesztiválján és a shanghaji világkiállításon való részvételt, a külföldi vendégszerepléseket és a Novák Ferenccel való együttműködést, de mint fogalmazott, talán ezeknél is fontosabb, hogy a kis- és szórványtelepüléseken található 2×3 méteres színpadokat is betöltik élettel és kultúrával.

 

Ciucur Losonczi Antonius