Tizenöt éve már napi rutin a Facebook

Akt.:
Ma már majdhogynem elképzelhetetlen az emberek legtöbbje számára, hogy Facebook nélkül éljen
Ma már majdhogynem elképzelhetetlen az emberek legtöbbje számára, hogy Facebook nélkül éljen - © Fotó: AFP
Debrecen – A magyarok naponta átlagosan 1,5–2 órát töltenek el facebookozással.

Szinte ma már nincs olyan ember a világon, akinek idegenül csengne Mark Zuckerberg neve és az általa alapított Facebook. A közösségi portál 2004 februárjában egy harvardi kollégiumi szobából indult kísérleti jelleggel, mára pedig már több mint 2 milliárd aktív felhasználóval rendelkezik.

Hatmillió hazai felhasználó

Az elmúlt 15 évben olyan mindennapi szokássá vált ezen a virtuális felületen tölteni az időt, mint a reggeli kávét meginni vagy leszaladni a boltba. Egyszerre ijesztő és ámulatba ejtő, ahogyan a Facebook begyűrűzött az emberek életébe, s bár egyes kutatások szerint leáldozóban van a népszerűsége, csak Magyarországon mintegy hatmillióan vagyunk részesei. – Pontos adatot nagyon nehéz mondani, ugyanis a valóság manipulálható: a legtöbb kiskorú idősebbnek hazudja magát, hiszen a felhasználási feltételek nem engedélyezik a Facebook használatát 13 éves kor alatt. Körülbelül hatmillió magyar felhasználó van, s valamivel több nő (55 százalék), mint férfi (45 százalék). Naponta átlagosan 1,5–2 órát töltünk Facebook-használattal különböző eszközökön, ami magasabb, mint az 1–1,5 órás európai uniós átlag – mondta el érdeklődésünkre Reszegi László közösségimédia-szakember.

Hozzátette, kezdetben a Facebook csak egy egyszerű közösségi oldal volt, ahol láthattuk az ismerőseink szöveges és/vagy fotós tartalmait. Ezzel szemben manapság már telefonálhatunk is velük, a piactéren eladhatjuk a használt ruhákat, videós tartalmakat fogyaszthatunk, adakozhatunk, chatelhetünk, és még sorolhatnánk. – A rendszer ügyesen építette be azokat a funkciókat, amelyeket korábban máshol használtunk, a cél egyértelmű: minél több időt töltsünk a Facebookon – fejtette ki, hozzátéve, ma már ez az oldal remek hirdetési felületként is funkcionálhat. A mit és hol mellett nagyon fontos kérdés a hogyan is: a Facebookon mérnöki precizitással lehet hirdetéseket célozni emberekre, nincs olyan sok „szőnyegbombázás”, mint más médiumok esetében.

Amikor a főnök is bejelöl

Manapság már a munkáltatók is bármikor „lecsekkolhatnak” minket Facebookon, akkor is, ha éppen állásinterjúra készülünk, ám az sem ritka, ha a főnök is ismerősnek jelöl. – Egy munkáltató–munkavállaló viszony soha nem csak a szakmaiságról szólt, mindig is ott volt az emberi tényező: hogy beillik-e a csapatba. Míg korábban ezt kevésbé tudták előre ellenőrizni, most végre van egy eszközük. Nincs ezzel semmi baj, mi is ezt tennénk a helyükben. Sőt, talán ez jó eszköz lehet a mértéktartásra: mutassunk annyit és olyat, ami szimpatikussá tehet minket idegenek számára is – mondta Reszegi László.

Mi mindent posztolunk?

Megtudtuk, korcsoportonként eltérő, melyek a legnépszerűbb témák, de vannak olyanok, amelyek minden életkorban fontosak: a humor, a zene és személyes élmények. A humor mára már a mémek világát jelenti, ahol az aktuális történések adják egy-egy poén alapját. A zene a legtöbbeknek fontos önkifejezési eszköz. A személyes élmények általában utazásokat, ünnepléseket jelentenek. Ezek kifejezetten pozitív pillanatok, melyekre büszkék vagyunk, és vágyat érzünk, hogy megosszuk másokkal.

A Facebook sokakat elidegeníthet egymástól, de könnyebbé is teheti a kapcsolatok kialakítását | Fotó: AFP

Az önmarketing került középpontba

Nem feltétlenül a valóságot mutatjuk a Facebookon, hanem azt, amilyen valóságra vágyunk. Ez az, ami mindenkinél megegyezik. Aki pedig mégis meg tudja mutatni a valóságot, az csak azt a szeletét teszi a kirakatba, ami számára előnyös – így vélekedik Reszegi László közösségimédia-szakember. Szerinte nincs ezzel gond, hiszen ilyen az alapvető emberi viselkedés. Ám mivel egyre nagyobb nyilvánosság előtt tesszük, több kárt tud okozni, mint korábban.

– Bizonyított tény, hogy az életükkel kevésbé elégedettek nehezen élik meg, ha túl sok boldog pillanatot látnak mások életében, és persze könnyebben el is hiszik, hogy amit látnak, az a teljes valóság. Pedig egy tengerparti nyaralás fotói mögött lehet, hogy nagyon sok lemondás és túl­óra volt. Ezt viszont nem látjuk – fogalmazott.

A New York Egyetem és a Stanford Egyetem közös kutatása szerint például az egykori felhasználók boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak, valamint kevésbé magányosak lesznek, ha elhagyják a Facebookot. Azonban nem feltétlenül a teljes megvonás jelenthet megoldást.

– A mértékletesség és a tudatos használat a kulcsa mindennek. Ha nincs bennünk kényszerérzet a Facebook megnyitására, ha nem figyeljük görcsösen, hogy mennyire népszerű egy tartalmunk, és nem töltünk el rajta több időt, mint más, gyakran látogatott weboldalon, akkor nincs gond. Szintén fontos a tudatosság olyan szempontból is, hogy kezeljük úgy, mint a tévét vagy a bulvármédiát: nem minden az, aminek látszik, rengeteg a hazugság és a manipuláció. Könnyű lenne ezért a Facebookot hibáztatni, de az csak egy keret, egy felület, tartalommal mi magunk töltjük meg – mondta a szakember.

Facebookozom, tehát vagyok?

Reszegi László hangsúlyozta a közösségi portál veszélyeit is. Mint ismertette, a Facebook torzítja az énképet, és azt az érzést kelteti velünk, hogy az a valóság, ami ott zajlik. Ez pedig kényszeres viselkedéshez vezethet: ha nem osztom meg, hogy mit csináltam, akkor nem történt meg. Ennél távolabb pedig nem is járhatnánk a valóságtól.

– Túl fontos lett az önmarketing, a valamilyennek való látszás. Ez pedig sok időt és energiát igényel. Végül pedig: apróságnak tűnhet, de súlyos dolog: mivel egyfajta függőségről beszélünk, az éjszakai ébredések alkalmával hajlamosak vagyunk ellenőrizni a Facebook-értesítéseinket vagy csak ránézni a hírfolyamunkra. A mobileszközök fénye azonban nagyon káros ilyenkor, általában nem tudunk visszaaludni, s ez álmatlansághoz vezet. Emiatt fáradtabbak, levertebbek leszünk, ezáltal még érzékenyebbek mások tökéletesnek mutatott élete iránt – hívta fel a figyelmet.

Nincsenek távolságok

A Facebook a társas kapcsolatainkat is befolyásolja, ennek a megítélése azonban kettős: egyrészt sokakat elidegenít egymástól, másrészt tagadhatatlan előnye, hogy sokkal könnyebbé teszi a kapcsolattartást azok számára, akik sokat kommunikálnak, de nem egy háztartásban élnek. – Mivel alapvetően kevesebb szabadidőnk van találkozni az ismerőseinkkel, mint pár generációval korábban, azt az érzetet kelti, hogy nincsenek távolságok. Ugyanolyan érzés elküldeni egy képet egy Angliában élő ismerősnek, mint a szomszédnak, és a válasz is ugyanolyan gyorsan jöhet.

Ma már egy egyszerű rutinmozdulat a szelfikészítés | Fotó: AFP

Szelfi – avagy a hamis egó tárgyiasulása?

A legtöbb közösségi felületen vannak időről időre felbukkanó trendek. Ezek egyike a szelfi (angolul selfie), ami habár leginkább az Instagramon éli fénykorát, a Facebookon is ugyanúgy találkozhatunk vele. A fogalmat talán nem kell bemutatni, a kifejezés önfotót takar, vagyis olyan fényképet, amit készítője önmagáról készített. A jelenség olyannyira gyakori, hogy 2013-ban megválasztották az év szavának. A brit Oxford-szótár szerkesztőbizottságának vizsgálatai szerint ugyanis a kifejezés használatának gyakorisága rövid idő alatt jelentős mértékben nőtt.

– A szelfi nem egy új műfaj, már a Beatles-tagok is készítettek magukról fotókat a ’60-as években. Modern kori térnyerésük azonban 2014-re tehető, amikor az egyik nagy mobilgyártó egy Oscar-gálán több millió ember figyelmét megragadva kért fel több színészt, hogy egy adott készülék előlapi kamerájával készítsenek magukról csoportképet. Ez túl jól sikerült, azóta tömegek jöttek rá, hogy nemcsak fényképezőgépre nincs már szükség, fotósra sem. Persze ez óriási tévedés, de a Facebook épp hamis egót igyekszik építeni minden arra nyitott ember számára – vélekedik Reszegi László.

Sajnos, az elsőre ártatlannak tűnő szelfikészítés súlyos kimenetelű is lehet. Ahogyan az elmúlt évek híradásaiból kiderül, többen életüket is vesztették: volt, aki szikláról zuhant, és olyan is volt, akit vonat gázolt el, miközben álmai fotóját szerette volna megalkotni.

Ismerjük egymást?

Megtudtuk, az ismerősök „gyűjtése” egy korábbi trend volt. – A 2000-es évek végén és a 2010-es évek elején volt presztízskérdés, hogy kinek hány ismerőse van. Azóta sokan lettek tudatosabbak: nem akarják ezt a számot felduzzasztani a semmi kedvéért, ugyanis veszélyt rejt. Több ismerősömnél is hosszú listája van már a visszaigazolatlan felkéréseknek, mert nem vágynak digitális ismeretségre olyanokkal, akiket alig ismernek – zárta szavait a szakember.

VK