Tizennyolc: Egy birodalom végnapjai

A Magyar Királyság utolsó három napját mutatta be Tizennyolc című előadásában a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház
A Magyar Királyság utolsó három napját mutatta be Tizennyolc című előadásában a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház
Kedd este a nagyváradi Szent László Napok keretén belül a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház Tizennyolc című előadásában a Magyar Királyság utolsó három napját mutatta be.


Az Andrási Attila által írt és rendezett történelmi dráma a széteső monarchia, és vele együtt a Magyar Királyság utolsó napjait mutatja be. A színdarab semmiképp sem egy könnyed, esti szórakozási lehetőség, amely alatt a néző kényelmesen hátradőlve szemlélheti az eseményeket. A kétfelvonásos darabra nemcsak a történelmi súly nehezedik, egy évtizedes kutatómunka is áll mögötte: a szabadkai születésű rendezőt mindig is érdekelte a monarchia szétszakadásához vezető történelmi háttér, legutóbb tavaly novemberben bukkant rá Lukachich Sándor tábornok emlékirataira, ami szintén meghatározta a darabot – derült ki a rendező színdarab előtti felszólalásából, miután Zatykó Gyula köszöntötte a teltházas közönséget.

A közönségnek nem kis feladata van az első felvonás során: száz évet visszarepülni az időben, abba az időszakba, amikor szinte egyértelmű, hogy a vég elkerülhetetlen. Az aktuális helyzet a párbeszédekből bontakozik ki, a szereplők a történelmi események szócsöveivé válnak, így az érzelmek háttérbe szorulnak. Már-már rémisztő az, ahogy a háború minden (gyengéd) emberi érzelmet háttérbe szorít: a szeretetre vágyó kémnőt felpofozzák, az özvegy rezzenéstelen arccal beszél férje halálhíréről, de a kialakult helyzet rendezése érdekében – kibontakozóban az őszirózsás forradalom – hevesen kikel. Nehezen lehet találni egy szerethető figurát.

Elkerülhetetlen végkifejlet

A történelem súlyától terhelt első felvonást ellenpontozza a szünetet követő második nyitójelenete, amikor is egy szerelmi háromszög lelepleződésébe csöppen a néző, de a többi szereplőnek is egyre jobban megmutatkozik az emberi arca, ami annak is köszönhető, hogy a történelmi háttér már adott, az „időutazás” az első felvonásban megtörtént. A történelmi szál természetesen nem szűnik meg: kinn kitört az őszirózsás forradalom, a tömeghez átálló katonák parancsnoka már nem tud nem vigyázzba állni, a honvédelmi miniszter (uzsoki báró Szurmay Sándor) előtt fejbelövi magát (a vaktöltény igencsak valós hatást keltett), a miniszterelnök (Wekerle Sándor) képtelen hivatalos iratok nélkül döntést hozni. Megjelenik a színen Tisza István, aki mintegy a többi szereplő felett áll, mindvégig megőrzi méltóságát. Vele szöges ellentétben áll Károlyi Mihály, akinek inkompetenciáját a miniszterelnöki feladatra a rendező egy részeg alak megjelenítése által érzékelteti. A vég elkerülhetetlen, a háborúba belefáradt katonák, civilek nem ismerik fel a veszélyt. Tisza Istvánt megölik, a valós eseményt követve a sötétségbe borult színpadon rejtve marad a gyilkos(ok) kiléte. A színpadkép az előadás során minimálisan változik, állandó elemei azok a görgethető paravánok, amelyek együttesen a Magyar Királyság térképét teszik ki, a színdarab során történő szétszedésük pedig előrevetíti a királyság szétdarabolódását.

A közönség kitörő tapssal köszönte meg az előadást. A Szent László Napok második napján, de egyben a Polgári Esték rendezvénysorozat keretében bemutatott előadás a Magyar Polgári Egyesület szervezésében, illetve a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatásával jött létre.

János Piroska