Tíz éves a határok feletti „huszárdiplomácia”

Tíz éves a határok feletti „huszárdiplomácia”
Az elmúlt hét végén rendezték meg a Hajdú Bihar megyei Létavértesen a IV.Érmelléki Huszárokosító rendezvényt, Bihar megyeiek részvételével is. Arra is emlékezhettek, hogy éppen 10 esztendeje kezdett kialakulni a “huszárdiplomácia”, mely egyesek szerint sokszor hatékonyabb, mint a politikusok ténykedése.

Létavértesre érkezve rögtön szembetűnik a kisváros rendezettsége, a közterületek pedáns tisztasága, a kívülről impozáns sportcsarnok és uszoda épületére irigykedve vetettem sóvár pillantásokat. Mosolyogva igazított útba szombat délelőtt egy cukrászda pultja mögött álló hölgy a Liget tanya irányába, tudta, hogy “a Csontosékat” keresem. Valóban, Csontos János, a Hajdú Bihar megyei Hagyományőrző Huszáregyesület elnökének tanyájára tartok, ahol a IV.Érmelléki Huszárokosítót tartják. Az események már előző nap megkezdődtek, amikor fogadták a határon belüli és kívüli vendégeket, jártak velük Nagykerekiben, Kismarján, Kokadon és Álmosdon is. Utóbbin tölgyfából faragott kopjafát állítottak a honvédő harcokban elpusztult lovak emlékére, melyet több száz kilométerről hoztak el a Kovászna megyei Vargyas település Csillagkövetők civil szervezet ajándékaként. Emlékmű van, de hasonló kopjafa nem őrzi a mai Magyarország területén az ember hűséges bajtársainak emlékét, tudtuk meg Szoboszlai Endrétől, a huszáregyesület sajtófelelősétől. A kopjafát Gellért Gyula nyugalmazott bihardiószegi lelkész áldotta meg, akit köszöntöttek is az eseményen nyugdíjazása alkalmából, elismeréssel a lovas hagyományőrzésben (is) tett munkájáért, hiszen kiemelkedő szerepe volt a határ innenső oldalán a huszárhagyományok felélesztésében, nem is beszélve a Diószeg-Álmosdi csatáról történő évenkénti megemlékezésről.

Okosítás

A Létavértestől nem messze, erdő rejtekén lévő Liget tanyára érve a pipacsos, akácvirágos úton, az első, ami megüti az ember fülét: a megnyugtató csend, amit madárcsicsergés tesz még kellemesebbé. Aztán az “Álomzug”-nak nevezett tanyán sülő lángos illata kecsegtet, de pogácsát is felszolgálnak az ideiglenes konferenciateremmé előléptetett fészerben, ahol Menyhárt Károly létavértesi polgármester, majd Csontos János köszöntötte a magyarországi, illetve a partiumi és erdélyi vendégeket – megyénkből Bihardiószeg és Szentjobb huszárjai voltak jelen, illetve a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület tagjai. A rendezvény címében foglalt “okosítás” következett, egyelőre elméletben lovaglásról, lótartásról, futószárazásról, lótartókat érdeklő kérdésekről. Az elméletet gyakorlat követte, amikor a nagyobb karámban lovaglási és csikós, a kisebben futószáras bemutató volt, de például olyan érdekességet is megtudhatott a kívülálló is, hogy a ló patája az avatott szem számára az állat teljes életrajzát megmutatja. Közben már a több bográcsban rotyogott az étel, bor és pálinka is előkerült a kellemes napsütésben. Ahogy említettük, 10 esztendeje, a 2004. március 15-i ünnepségre érkeztek először a debreceni huszárok Nagyváradra. Az évforduló kapcsán Csontos Jánossal, illetve Rákóczi Lajos érköbölkúti tanárral, a honi lovassport jeles szakértőjével elevenítettük fel az akkori időket.

Emlékek

Ha nem is szóról szóra, de mindketten hasonló nosztalgiával emlékeznek arra, amikor az akkori RMDSZ-vezetők kérésére megszervezték a huszárok felvonulását a főutcán, illetve a Szacsvay és a Petőfi szobornál, arra, hogyan öltöztek huszárruhába a debreceniek az állatkert melletti kaszárnyában, nem kis pánikot keltve az ottani egyenruhások között, micsoda lelkesedéssel fogadták őket a váradiak a Körös partján, majd a felvonuláson, hányan és hányan könnyezték meg a látványukat, hogyan szórtak főleg az idősebbek virágot a lovak patája elé… Abban az évben csatlakozott Magyarország az EU-hoz, később Románia is, és ez könnyebbséget hozott a határ átjárhatóságában, így már sorra meg lehetett szervezni – hogy csak a nevezetesebbeket említsük – a Szent Imre Emléktúrát Csíkszentimre és Hegyközszentimre között, (2007), a marosvásárhelyi huszárok avatását az ottani várban (2009), a Bem-túrát Kolozsvár és Kézdivásárhely között (2011), a Lenkei tábornok-emléktúrát (2013). Közben Bihar megyében is megalakultak a huszárcsapatok, előbb Szentjobbon, majd Diószegen, bekapcsolódva a rendezvényekbe, és sajátokkal is előrukkolva. Mindkét beszélgetőpartnerem politikusi múlttal rendelkezik, így avatottakként válaszolhattak: miben különbözik a “huszárdiplomácia” a hagyományostól? Mindkettejük szerint a nem protokolláris, az emberekhez közvetlenebbül szóló kapcsolatokról van szó, melyeket (jó esetben) nem fertőz meg a fehérgalléros politika, olyan helyekre is eljutnak a magyar huszárok, például legutóbb Máramarosban, ahol a politikusokat nem biztos, hogy szívesen látták volna.

Magatartásforma

“A népi diplomácia, a ló szeretete, a hagyomány tisztelete összehozza az embereket, most például Kárásztelekről, Szilágysámsonból, Kémerről, Koltóról, Magyarremetéről, Szentjobbról, Székelyhídról, Diószegről, Létavértesről vannak vendégeim”, sorolta Csontos János, akinek a huszáregyesület tagjai segítettek a vendéglátásban. “A huszárok mindig is tudták, milyen drága az emberélet, így a huszárság, de akár a fogathajtást is említhetném, egy viselkedésmód, ami a becsületre, a tisztességre, az adott szó és egymás tiszteletére alapul, és nem utolsó sorban felelősségérzetre nevel, hiszen az állat tartása felelősség”, fogalmazott Rákóczi Lajos, hozzátéve, hogy Románia több megyéjére is ki szeretnék terjeszteni a huszárhagyományok őrzését, és a lovassportot is. Közben megfőttek az ételek, és három tangóharmonika is nótázásra csábította a huszárokat, civileket egyaránt, amibe bekapcsolódtak az időközben megérkezett szentjobbi Vadvirágok asszonykórus tagjai is. A “huszárokosítók” célja a kiképzés, a találkozás, a barátság erősítése – mondta Csontos János, aminek ez a negyedik is teljesen megfelelt.

Rencz Csaba