Tisztázták a mesterfokozat körüli félreértést

Bihar megye – Tegnap sajtótájékoztatót tartott Cornel Antal a Nagyváradi Egyetem rektora, melyen több téma is terítékre került de fő téma a mesterfokozati képzés körüli félreértések tisztázása volt.

A Bolognai egyezmény alapján bevezetett második egyetemi fokozatú képzés az úgynevezett maszterátus, vagy mesteri fokozat kapcsán több valótlan hír keringett a sajtóban, ezeket szeretné tisztázni, mondta a rektor.

A mesterfokozati képzést a Tanügyminisztérium 2008 március 31-én megjelent 3628-as rendeklete szabályozta. Ez rendelet bizonyos “nagy hitelességgel rendelkező” egyetemeknek megengedte, hogy az egyetemi szenátus döntsön arról, hogy milyen szakokon indítanak mesterfokozatot, ami vitát gerjesztett. Egy nemrég elfogadott, de még meg nem jelent tanügyminisztériumi rendelettel most módosítják a 3628-ast és a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Romániai Ügynökség (Agentia Romana de Asigurare Calitatii in Invatamintul Superior-ARCIS) véleményezésétől teszik függővé a mesteri fokozatok indítását. A Nagyváradi Egyetemen az akkreditált karokon 35 szakon indulhat az idén mesterfokozatú képzés a Bolognai rendszer szerint államvizsgázottaknak, de megeshet, hogy szeptemberig, jóváhagynak még másik 7 szakot is. A régi rendszer szerint diplomát szerzettek szintén jóváhagyott D tipúsú maszterátusra iratkozahatnak. Ők 134 program közzül választhatnak a Nagyváradi Egyetemen, mely a többi egyetemekhez képest meglehetősen bő választékkal rendelkezik. Az aradi Goldis Egyetem például csak 13, a brassói Transilvania Egyetem pedig 28 programban indíthat maszterátust. Nagváradon az új rendszr szerint maszterálóknak 733 fizetés nélküli és 1668 fizetéses hely van, a régi rendszer szerint végzetteknek pedig 440 fizetés nélküli és 2682 fizetéses.

Hétfőn kezdődött meg a beiratkozás, és 18-án zárul, kivéve a Közgazdaságtudományi kart, ahol csak 11-étől lehet beiratkozani. Két nap alatt, tehát július 9-éig 7632 helyre, melyből 5983 tandíjas, összesen 68 személy jelentkezett. A romáknak fenntartott 23 helyre vagy az ortodox teológián lévő 120 helyre még senki sem iratkozott be, de van még idő. Két nap alatt legtöbb személy, számszrűen 10, a szociológi karra jelentkezett, ahol 689 hely van.

Cornel Antal rektor elmondta még a szerdai sajtótájékoztatón, hogy 9000 euróért vásároltak egy számítógépes programot a titkárságnak a diákok nyilvántartásának megkönnyítésére, és bármilyen adat pontos tárolására, könnyű visszakeresésére. Több cégnél is érdeklődtek, végül egy marosvásárhelyi cég terméke mellett döntöttek. Ez már működik két egyetemen is és a titkárnők is nagyon meg vannak vele elégedve. Szándékukban áll az egész egyetem informatizálása. A könyvelőségen már működik egy informatikai program, de szükség van a könyvtárban a raktrárban és más terükleteken is rá. Ehhez viszont EU pénzekre kell pályázniuk, különben nem telik rá, mondta a rektor.

Albert Ferenc