Tiszazugi méregkeverők: „mit kínlódsz vele?”

Dr. Mátay Mónika, az ELTE oktatója, egyetemi docens tartott előadást
Dr. Mátay Mónika, az ELTE oktatója, egyetemi docens tartott előadást
Csütörtökön este a Communitas Alapítvány támogatásával a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében folytatódott a RODOSZ Bihar megyei szervezete Innovatív tudomány – Kultúra, társadalom és gazdaság elnevezésű tudományos ismeretterjesztő előadássorozata.

Az érdeklődőket Tőtős Áron történész, a RODOSZ Bihar megyei szervezetének elnöke köszöntötte, majd dr. Mátay Mónika, az ELTE oktatója, egyetemi docens tartott előadást Méregkeverők – A tiszazugi gyilkosságok nyomában címmel. Felvezetőjében arra hívta fel a figyelmet: nem egy klasszikus bűnözéstörténeti témát mutat be egy általa vezetett kutatásra is támaszkodva, és a gyilkosok nem mind egységesen a perifériára szorult asszonyok voltak. Ugyanakkor jellemző, hogy a parasztok adtak egy értelmezést, magyarázatot a történteknek, a külvilág pedig homlokegyenesen egy másikat, és a kettőnek nincs találkozási pontja. Emellett nem lehet csupán egy tudományon belüli vizsgálatokat folytatni, interdiszciplináris megközelítés szükséges, vagyis a történész szakmán kívül be kell vonni pszichológusokat, néprajzkutatókat, irodalmárokat is.

De miről is van szó? A Horthy-korszak nagy port kavart, legnagyobb politikai botrányáról, melyről legalább 1400 újságcikk jelent meg, nem csak Magyarországon, hanem szerte a világban, még a The New York Timesban is. Az ügy 1929 nyarán robbant ki, amikor több feljelentőlevelet küldtek helyi lapoknak arról, hogy a Tiszazug kisrégióban asszonyok módszeresen arzénnal- melyet az akkoriban megjelent légyfogó papírok kiáztatásával szereztek- mérgezik elsősorban a családtagjaikat, vagyis a férjeiket, a szüleiket, a gyerekeiket, apósaikat, de a szeretőiket, csecsemőket, a háborúból hadirokkantként hazatért férfiakat, időseket, súlyos betegeket is, mindazon személyeket, akiktől meg akartak szabadulni, mert a terhükre voltak. Ahogy ilyenkor lenni szokott, először rágalmazás címszóval eljárás indult a cikk szerzője ellen, azonban amikor a csendőrség alaposabb nyomozásba kezdett, a gyilkos asszonyok elkezdtek egymás ellen vallani, és a kép lassan összeállt. A fő gyanúsított egy bizonyos Fazekas Gyuláné nevű nagyrévi parasztbába volt, akit miután letartóztattak, szándékosan elengedtek, hogy riadalom törjön ki, és így önkéntelenül elvezesse a hatóságot a többi gyilkoshoz. Amikor azonban ismét le akarták tartóztatni, midőn érte mentek, lúgot ivott, vagyis öngyilkos lett, és így őt nem tudták elítélni.

Misztikus ügy

Az ügy misztikus abból a szempontból, hogy az áldozatok és az elkövetők száma is bizonytalan. A gyilkosságok 1911-1929 között történtek, hivatalosan 160 áldozatról tudnak, de valószínűleg ezek száma sokkal több. Nehézséget okozott, hogy egyes gyilkosságok sokkal korábban történtek, nem volt olcsó kiásni a tetemeket, és ráadásul a gyilkosok, hogy megtévesszék a nyomozóhatóságokat, összecserélték a fejfákat. A nyomozás következő fázisában a védőügyvédek is közbeléptek, akik arra biztatták védenceiket, hogy ne tegyenek vallomásokat. Viszont a korabeli kriminalisztikai eszközökkel már be lehetett bizonyítani, hogyan került arzén a szervezetbe.

Összesen 7 fő tárgyalás volt, és végül 4 halálos ítélet született, ami az ügy horderejéhez képest enyhe végkifejlet. Horthy hivatalos álláspontjáról nincsenek források, de a kormányzó egy bizonyos ponton leállította a nyomozást, mert az ország gazdasági és társadalmi szempontból kezdett helyreállni, és nem akarta, hogy a kellemetlen helyzet fokozódjon. Klebelsberg Kunó vallásügyi és közoktatási miniszter több magyarázatot is talált: ebben az ügyben is benne van a trianoni trauma okozta válság, és az egyház is felelős, mert a túlnyomórészt református közösségben a lelkipásztor nem állt a helyzet magaslatán, a lelki gondozás tulajdonképpen nulla volt. Ugyanakkor fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy hát Tiszazug egy elszigetelt térsége az országnak, hiba volna a magyar nőket ezekkel az asszonyokkal azonosítani.

Érdekes a hatóság egy ideig tartó nemtörődömsége is, hiszen a helyi orvos, tanító és lelkipásztor is tisztában volt azzal, hogy mit történik, mégsem tettek semmit. 1925-ben indult ugyan egy eljárás, de azt az esetet végül nem göngyölítették fel. A tekintélyes személyek hiányában a bába nagy hatalomra tett szert, az emberek sorsa tőle függött a születésüktől a halálukig. Ő maga egyrészt bizniszt látott az egészben, másfelől pedig valószínűleg élvezte, hogy egyfajta „életvezetési tanácsadóként” az élet-halál ura. A közösség összezárt mögötte, ő meg azzal mentette fel a többi gyilkost a lelkiismeret-furdalás alól, hogy „mit kínlódsz vele”, vagyis a meggyilkolttal, azt sugallva nekik ezáltal, hogy valójában ők az áldozatok.

Az ügy irodalma

A tiszazugi méregkeverők, vagy ahogy még említik, a nagyrévi angyalcsinálókról számtalan regény, újságcikk született. A bírósági tárgyalásról Móricz Zsigmond írt például a Nyugatnak. Háy Gyula illegális kommunista, bécsi letartóztatása alatt vécépapírra jegyezte le a Tiszazugban történteket, mely írást 1936-ban fejezte be. Ezt Lukács György is olvasta, és 1945-ben, mikor hazatért a Szovjetunióból, Rákosi felkérte Major Tamást, hogy mutassák be a Nemzeti Színházban, így a Bánk Bán mellett sokáig ezt a drámát játszották ott, és azóta is ezt teszik a világ különböző színpadán, még Japánban is. Egyébiránt nem egy gyatra mű, az általános szimbolisztikája akár igaz is lehetne, viszont az üzenete veszélyes és gonosz, propagandisztikus. 1968-ban Schiffer Pál készített egy dokumentumfilmet a Tiszazugról, akkor az érintettek közül még voltak olyanok, akik éltek, így meg lehetett őket szólaltatni.

Egyébként Nagyrév falu még most is fogja az ügynek, a régóta ott lakók, ott születtek bizalmatlanok, próbálják lezárni a múltat, elzárkózni tőle. Nem szívesen nyilatkoznak, és meggyőződésük, hogy senki se mondja el hitelesen a történteket, csakis ők tudják, hogy mi történt valójában, hogy mi az igazság.

Ciucur Losonczi Antoniu