Tiltakoztak a fogyasztóvédők

Tiltakoztak a fogyasztóvédők
Kedden 12-13 óra között csatlakozva más városbeli kollégáikhoz, spontán tiltakozást folytattak a váradi fogyasztóvédelmi hivatal dolgozói. Egyedül a főfelügyelő nem csatlakozhatott, a tisztsége miatt.


A váradi fogyasztóvédelmi hivatalban tizenhárman dolgoznak, és akik kedden bent voltak, valamennyien tiltakoztak, úgy, hogy az ügyfeleikkel közben foglalkoztak, kivéve Giani Bura főfelügyelőt, aki teljes mértékben egyetértett velük, de a tisztségéből fakadóan nem tehette ezt meg. Az Erdély Online-nak azt nyilatkozta: a beosztottjai azért döntöttek úgy, hogy csatlakoznak brassói kollégáikhoz, mert az általuk kifejtett munka mennyisége nincs összhangban a bérszintjükkel. Úgy fogalmazott: rájuk is oda kell figyelni, mert a munkakörükből fakadóan tulajdonképpen a közalkalmazottak közül ők foglalkoznak a legtöbbet a lakosság problémáival.

Alacsony bér

Adela Baziliu szakszervezeti képviselő honlapunknak kifejtette: amiatt is elégedetlenek, mert nagyra nyílt a bérolló más, szintén ellenőrzéssel foglalkozó állami intézményekhez viszonyítva, s ők maradtak a legutolsóak a sorban, ami a béremelést illeti. Egyik kezdő kollégája például nettó 920 lejt kap, a tapasztaltabbak pedig 1700-1800 lejt vihetnek havonta haza, míg a nyugdíjkorhatár közelében lévők maximum 2100-2200 lejt. Más hasonló területen dolgozók ugyanakkor több mint 4000 lejhez jutnak hozzá havonta. Ha nem történik semmi, megbeszélik a teendőket az országos vezetőséggel- ugyanis a Közalkalmazottak Országos Szakszervezetének (SNFP) a tagjai-, és a törvény betartásával egyéb tiltakozó akciókhoz folyamodnak majd, beértve a sztrájkot is.

Ciucur Losonczi Antonius



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter