Tiltakoznak az egyetemisták

Bihar megye – Holnap (április 2.-án) a
romániai egyetemek diákszervezeteit
tömörítő országos
szövetség országszerte tiltakozó
akciót szervez a hallgatói
ösztöndíjak emelésének
és tömegközlekedési
bérletekre érvényes
kedvezmények elhalasztása ellen.

Még 2008 októberében születtett
döntés az ösztöndíjak 15
százalékos
növeléséről, és bár a
határozat 2009 januárjába
lépett volna érvénybe, a
hallgatók a mai napig nem kapták azt meg.
Cezar Haj, a szövetség elnöke egy
közleménybe tudatta, azt követelik, hogy
az összeget még áprilisban,
januárra visszamenőleg is
folyósítsák. A Nagyváradi
Magyar Diákszövetség elnöke,
Debreceni Sándor mai megkeresésünkre
elmondta, folynak a tárgyalások az
országos szövetséggel, arra
nézve, hogy csatlakoznak, vagy sem a
tiltakozó akcióhoz. Még nem
tisztázott, hogy milyen jogalapon vehetnek
részt a tüntetésben mivel egyelőre
nem tartoznak az ernyőszervezethez. Ha úgy
döntenek, hogy csatlakoznak a
kezdeményezéshez, akkor ehhez a vezető
tanács jóváhagyása
szükséges.

Mészáros Tímea