Tiltakoznak a személyszállító vállalatok

Illusztráció
Illusztráció
Tüntetéseket hirdettek a személyszállítással foglalkozó vállalatok: a tervek szerint szerdán több mint 35.000-en tiltakoznak majd Bukarestben és az ország más városaiban az engedély nélkül fuvarozók ellen – tájékoztat közleményében a Romániai Fuvarozók és Szállítók Szövetsége (COTAR).

A közlemény értelmében szerdán 9 és 20 óra között ötezren tüntetnek majd a fővárosban, a kormány épülete előtt, az ország más városaiban – például Temesváron, Brassóban, Aradon, Bákóban, Konstancán és Iaşi-ban – pedig összesen több mint 30.000-en csatlakoznak a kezdeményezéshez.
“A közúti szállítás adja a bruttó hazai termék 4,7%-át, a hatóságok azonban szemet hunynak a kalóztevékenység fölött, így újabb 4,7%-tól esik el az állam, az engedély nélkül tevékenykedő szállítócégek száma ugyanis megközelíti az engedélyezettekét” – mutat rá COTAR, hozzátéve, hogy ilyen körülmények között azok, akik betartják a törvényt, csődre vannak ítélve.

A közlemény hangsúlyozza, nemcsak az Uber ellen tiltakoznak, hanem minden olyan digitális platform ellen, amely mögött – szerintük – illegális üzletek húzódnak. Azt kérik a kormánytól, rendelettel módosítsa a fuvarozók tevékenységét szabályozó törvényt úgy, hogy szüntesse meg a tisztességtelen konkurenciát és az adócsalásra használt kiskapukat.
“Miniszterelnök úr, mi nem kérünk pénzt, nem kérünk adókedvezményeket, csak egy egyszerű szabályozást szeretnénk kiharcolni. Kezd nagyon kínossá válni a helyzet, amelybe hallgatásával sodor bennünket” – áll a közleményben.

Ez arra is rámutat, hogy amennyiben a szerdára tervezett tiltakozó akció nem változtat a kormány hozzáállásán, egy héttel később, december 20-án a fuvarozócégek képviselői autókkal vonulnak majd Bukarestbe, a kormány épülete elé.

www.agerpres.ro