Tiltakozás a génkezelt kukorica ellen

Tiltakozás a génkezelt kukorica ellen

Bihar megyei környezetvédők ausztriai és egyesült államokbeli társaikkal együtt tiltakoztak Szalontán csütörtökön a genetikailag módosított kukorica termesztése ellen.

A tiltakozók egy szalontai kukorica–parcellán egy 59 méter átmérőjű kört készítettek, benne a tiltakozásukat kifejező X-szel áthúzott OMG rövidítést képezték ki. A Greenpeace Romania szervezet képviseletében Gabriel Paun kijelentette: a huszonnegyedik órában vagyunk, ami a génkezelt élelmiszerek elterjedését illeti. A szakminisztérium elakadt az endedélyeztetési eljárások útvesztőiben, az MON 8 10 kódjelű kukorica pedig elárasztotta az országot. Úgy vélte, a veszély a küszöbön áll, és ha nem hoznak megfelelő intézkedéseket, a jelenlegi növényállomány megfertőzése elkerülhetetlenné válik. Az aktivisták újra arra kérték a kormányzati hatóságokat, hogy mentsék meg a hagyományos gazdálkodási formákat – azzal együtt pedig védjék a környezetet és az emberek egészségét – az amerikai Monsanto cég által kifejlesztett MON 8 10 kukorica ellen. Romániában mintegy 3 millió hektárnyi területen termesztenek kukoricát, a génkezelt fajta tavaly bukkant fel az országban. „Remélem Korodi Attila miniszter úr nem most megy szabadságra, mert ősszel, a betakarítások után arra ébredhetünk, hogy génkezelt kukoricából készült élelmiszerek lesznek az asztalainkon, s ő lehet az első, aki fogyaszt belőlük. Elegünk van az ígérgetésekből, ideje intézkedéseket hozni”, nyilatkozta Gabriel Paun. A környezetvédők által készített tiltakozó jelet az újságírók a magasból, a Greenpeace repülőgépéről láthatták.