Textil és Bőráruk Nemzetközi Vására

Kolozsvár – A Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Bukaresti Romexpo sajtótájékoztatón közösen jelentette be azt a Nemzetközi Vásárt, melynek hatása a nagyközönségre kivételesen értékes, és érdekes lehet. Annak köszönhetően, hogy a két intézmény első alkalommal írt alá egy olyan egyezményt, mely szerint ezt a nemzetközi vásárt közösen akarják megrendezni.

A sajtótájékoztatón jelen volt a Romexpo vezérigazgatója Doru Simovici, valamint egy szervező csapat is. Amint Doru Simovici elmondta, már 2009-ben kötött szerződésben a Bukaresti Romexpo és a kolozsvári székhelyű Expo Transilvania elhatározta, hogy közös kiállításokat fognak tartani.

Ez alkalommal a közös kiállítást a Romexpo keretében tartják meg, ami 2011. március 31. – április 03. tekinthető meg. Szakvásár kategóriában Textil és Bőráruk Nemzetközi Vására, amelynek keretében Kolozs megyei textil és bőráru termékek, bemutatására is sor kerül. Jelentkezni március 15.-ig lehet.

A nemzetközi vásár keretében foglalva, szerződéskötések, „Speciális események” (bemutatók, áruismertetés, konferenciák) valamint áru eladások valósulnak meg. Ugyanakkor könnyű ipari előállítási technikák, textil és bőripari cikkek, bemutatására kerül sor.

A vezérigazgató szemléletesen ecsetelte, mit is jelent a Romexpo és az Iparkamara együttműködése, amelybe bevonható a Megyei Tanács, a Városi Tanács is. A cél a helyi politikai és gazdasági erők figyelmének felkeltése a gazdasági élet által megteremtett lehetőségek minél jobb kihasználására. Egy ilyen lehetőség jobban felhívhatja a figyelmet annak érdekében, hogy a gazdasági életben működő anyagi energiákat jobban kihasználják. 

Cătălin Trifu kereskedelmi igazgatószemléletesen mutatta be mindazon lehetőségeket, melyeket, ismerve a Romexpo nyújtotta előnyüket, mindenki a saját hasznára fordíthat. Ennek következményeként párbeszéd jöhet létre a kereskedelem és az árut előállító felek között.

Cătălin Trifu kivetített képek és ábrák segítségével szemléletesen mutatta be Romexpo kínálatait, lehetőségeit.

Az elmondottakból csak ízelítőként említeném meg, a kiállítási csarnok rendkívül könnyen közelíthető meg, lévén, Bukarestben, a Victoria parkban lesz. Mind az állomástól, mind a Henri Coandă Nemzetközi repülőtértől percek alatt el lehet érni. Autóbusz járattal és villamossal is könnyen elérhető.

 Az általuk rendezett kiállításokon általában 6800 cég állít ki, 50 országból. A látogatottság meghaladja 580 000 számot, évente. A belső kiállítási felület 48300 négyzetméter. Ehhez most építenek két kiállítási épületet, amelyek, ha elkészülnek még 27500 négyzetméterrel, bővül a kiállítási terület. 21 konferencia teremben lehet lebonyolítani a tárgyalásokat. Ezekbe 1800 személy fér be. A parkírozási lehetőség 3500 autó. Ebben az évben 52 nemzetközi kiállítást szerveznek meg. Ezek mind a nemzetközi kapcsolatok bővítést, szolgálják. A mezőgazdasági és az építkezési, turisztikai, egészségügyi iparágak prioritást kapnak.

A Romexpo technikai feltételei lehetővé teszik a kiállítók minél jobb kiszolgálását. Akik a kamarák közvetítését veszik igénybe, 20 százalékos kedvezményben, részesülnek. Ebben az évben a standok bérleti díjában benne foglaltatik a kisegítő személyzet kifizetése is. Mindenki személyesen választhatja ki azt a helyet, melyet bérelni szeretne. Ebben az esetben a jelentkezési sorrend előnyt jelent.

Csomafáy Ferenc