Tevékenységi beszámoló a választmányi gyűlésen

Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének pénteken 17 órától megtartott ülésén a Pete István szenátor valamint Lakatos Péter és Sóki Béla képviselő is beszámolót tartott eddigi tevékenységéről.

Dr. Pete István szenátor már a második mandátumának a végén tart. Beszámolójában természtesen csak a mostani mandátumára tért ki, abból is azokra a részekre, melyeket nem érintett egy korábban megtartott idei beszámolójában. Mint elmondta két szenátusi bizottságnak is tagja: a mezőgazdasági és pénzügyi bizottságnak. A bizottságok súlya igen megnőtt 2004 óta, a plénum tényként kezeli azok jelentését. Az RMDSZ-nek kevés szenátora van, több bizottságban is részt kell venni, sok a munka. A pénzügyi bizottságban való részvétel alapvetően fontos. A szenátor inkább erről beszélt, hiszen a mezőgazdasági bizottság tagjaként már megalkottak minden alapvető törvényt, többet ő maga kezdeményezett. Mintegy 200 törvénykezdeményezése és módosítási javaslata volt, legutóbbi az autópálya építéssel kárt szenvedők (házfalak megrepedezése, utak tönkretétele, stb) kértérítésére vonatkozott. A Szenátus titkáraként jó kapcsolatot tart a Kormány tagjaival, sikerült befolyásolnia bizonyos fontos döntések keresztülvitelét, például a Partiumi Keresztény Egyetem akkreditációja esetében. Az utóbbi négy évben 529 fórumon vett részt a megyében, tartja a kapcsolatot  a választókkal. A nagyváradi szenátori irodáját évente 120-130 panaszos kereste fel. Sajnos nem minden esetben tudott segíteni rajtuk, mondta. Dr. Pete István felhívta a figyelmet, hogy a parlamenti munkát nem lehet csak számokkal mérni. Vannak, akik örökké törvénytervezetekkel bombázzák a Parlamentet, mint a Nagyrománia Párt szenátorai és képviselői, bár tudják, hogy egyikből sem lesz törvény, csak a Parlament munkáját nehezítik vele, hangzott el a beszámoló során.

Albert Ferenc