Tetten érték a tolvajt Háromszéken

Tetten érték a tolvajt Háromszéken
Kovászna megye – Elfogta a Kovászna megyei rendőrség azt a férfit, akit több rendbeli lopással gyanúsítottak. A tolvaj közintézményekből, irodákból és kórházból is lopott.

Összetett rendőri akció által sikerült azonosítani azt a férfit, aki év elején több rablást is elkövetett Kovászna megyében. A háromszoros lopással gyanúsított férfit hétfőn fogta el a rendőrség. M. Virgil 34 éves, brassói származású, és február óta körözték. A gyanúsított még év elején követett el több lopást is, irodákat, közintézményeket károsított meg.

A rendőrségi nyomozás során fény derült arra, hogy a gyanúsított februárban először a Kovászna megyei kórházba hatolt be, ahol egy irodahelyiséget rabolt ki, mialatt elterelte az ott dolgozók figyelmét. Akkor egy mobiltelefont és 200 lejt tulajdonított el. Szintén a nyomozás alatt derült ki, hogy M. Virgil egy másik ügy gyanúsítottja is, május végén a megyei sportigazgatóságtól lopott. Ez esetben már nagyobb összeggel károsította meg az igazgatóság munkatársait. Akciója során egy péntárcát, 2800 lejt és három telefont lopott el, az okozott kár 5000 lej volt.

A lopásokkal az elkövető több mint 6000 lej értékben károsította meg azokat, akiket kirabolt, az értékek mintegy 10 százalékát sikerült visszaszereznie a rendőrségnek. A férfit hétfőn fogták el a rendőrök, a megfigyelőkamerák által készült felvételeken jól látható, amint egy újabb rablást követ el. M. Virgil több rendbeli lopásért felel majd a törvény előtt, akár több évi börtönbüntetésre is ítélhetik.

(www.szekelyhon.ro)



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter