Testről és lélekről Nagyváradon is

Testről és lélekről Nagyváradon is
Június 30-tól Nagyváradon is vetítik Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmjét! Magyarországot követően Románia az első ország, ahol a film moziforgalmazásba kerül.

Pénteken és szombaton 18.00 órától a Partiumi Keresztény Egyetemen mozizhatsz ebből az alkalomból, és ha tetszett, akár mindennap újranézheted a filmet a Lotus Center Cinema Palace-ben június 30. és július 4. között 16.40-től és július 5–6-án 16.50-től.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztivál első díját elnyerő film a független zsűri kedvence volt. A világ filmkritikusait tömörítő FIPRESCI, az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói is ezt az alkotást tartották a legjobbnak. Ilyen teljesítményre több mint harminc éve nem volt példa a magyar filmiparban, hiszen a magyar filmtörténetben eddig mindössze egy filmnek sikerült az Arany Medvét megszereznie: Mészáros Márta 1975-ben az Örökbefogadás című filmjéért kapta meg a világ egyik legrangosabb filmes elismerését.

A filmbe a zsűri nemcsak az egyedülálló kivitelezés miatt szeretett bele, hanem azért is, „mert az a szó jutott eszünkbe róla, amit gyakran gondatlanul használunk: együttérzés.” Egy vágóhíd igazgatója és az ugyanott dolgozó minőségi ellenőr közötti kapcsolatot mutatja be, akik szarvasként minden éjjel, ugyanabban az álomban találkoznak. A két főszerepet Borbély Alexandra és Morcsányi Géza játssza, a filmben megjelenik még Tenki Réka, Nagy Ervin és Mácsai Pál is.

18 év kihagyás

A Testről és lélekről Enyedi Ildikó számára a visszatérést jelenti 18 évnyi kihagyás után. Előző filmje, a Simon mágus még 1999-ben jelent meg, és a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál FICC különdíját nyerte el vele. A Simon mágus benne van minden idők 12 legjobb magyar filmje között, de a New York Times magazin film top 10-es listáján is szerepelt. Enyedi Ildikó az egykori Balázs Béla Stúdió tagja volt, amely 1989 előtt Kelet-Európa egyetlen független filmstúdiójaként működött.

A filmet június 30-al kezdődően az ország több városában kezdik vetíteni, többek között a marosvásárhelyi Cinema City és Arta mozikban, a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban, a brassói Cinema One-ban, a szatmárnémeti Ankorában, a nagyváradi Palace Cinemaban, és Temesváron, a Cinema City Shopping City-ben is. Kolozsváron a Victoria és a Florin Piersic mozikban fogják vetíteni. Ezen kívül külön vetítésekre számíthatunk Székelyudvarhelyen, Kovásznán, Déván, Nagybányán és Lugoson is.
A Testről és lélekről előzetese itt nézhető meg: https://www.youtube.com/watch?v=QetN118X1VY

A vetítések további helyszínei és időpontjai a film romániai Facebook oldalán fognak megjelenni: https://www.facebook.com/Despretrupsisuflet/

A filmet a Bad Unicorn Kft. forgalmazza Romániában.