Tervek a következő tanévre

Tervek a következő tanévre
A Hám János Római Katolikus Teológiai Iskolaközpont vezetősége a 2008/2009–es tanévre elkészített beiskolázási tervében a meglévő öt óvodai csoport mellé két újjabb csoport indítását — egyet magyar–, egyet pedig német tagozaton —, emellett magyar tagozaton két, míg német tagozaton egy I. osztály, és szintén egy V. osztály, valamint két IX. osztály — humán–teológia, és természettudomány szakon — indítását kérte az iskolaközpont.

Amint azt Ádámkó István az iskolaközpont igazgatója elmondta még várják a tanügyminisztérium visszajelzését a kért csoportokkal és osztályokkal kapcsolatban.

Beiratkozás elsőbe

Az I. osztályba beiratkozó gyermekek és szülei egy beszélgetésen majd vesznek majd részt, ahová a leendő kisdiákot és mindkét szülőt várják. A beszélgetés keretében az iskola vezetőségének és munkatárásnak lehetősége adódik a gyermek érdeklődési körének, családi hátterének megismerésére, valamint a személyes problémák és igények tisztázására. „A szülők a beszélgetést megelőzően — még márciusban — CD–n megkapják az iskolaközpont küldetésnyilatkozatát, valamint az iskola rendszabályzatát, mely reményeink szerint megkönnyíti a beszélgetést” — mondta Ádámkó István. Beiratkozni április 4–ig lehet, a beszélgetés időpontja pedig április 5 — eddig 55 diák jelezte felvételi szándékát.

Felkészítő negyedikeseknek

Emellett az iskolaközpontban a jelenleg IV. osztályos diákok számára felkészítőt tartanak. Számukra szeretnének útmutatást és segítséget nyújtani a felkészítők szervezésével, illetve rövid iskolaismertetőt tartanak azon érdeklődők számára, akik jelenleg más iskolában folytatják tanulmányaikat, de az iskolaközpontban szeretnék azt folytatni V. osztálytól. Amint azt az iskolaigazgató elmondta a felkészítők során játékos formában felmérik a gyermekek logikai képességeit, fogalmazási kézségeit, hittan kérdésekre készülnek fel stb. A felkészítőn való részvételi szándékot az iskola titkárságán kell jelezni, az első felkészítőre március 15–én, 9 órakor kerül sor. Érdeklődni és jelentkezni az iskolaközpont titkárságán lehet 1 Decembrie 1918 2 szám alatt, vagy a 717180–as telefonszémon.