Teológiai szaknap a PKE-en

Teológiai szaknap a PKE-en
Nagyvárad – A Partiumi Keresztény Egyetemen zajló Egyetemi Napok keretében a Teológia Tanszék oktatóinak és diákjainak közös szervezésében tartották meg hétfőn a hagyományos szaknapot, melynek központi témája idén a kommunikáció volt.

Elsőként Dr. Kis Jenő kolozsvári teológus előadását hallgathatták meg az érdeklődők Kommunikáció a (pár)kapcsolatban címmel. Az előadó hasznos tanácsokat adott a fiataloknak arra vonatkozóan, hogy mire figyeljenek oda a hétköznapi társas beszélgetések során. Kifejtette: óriási szerepe van a családi háttérnek, illetve a neveltetésnek abban, hogy hogyan kommunikálunk. Mindemellett vannak olyan módszerek, amelyek segítenek abban, hogy hatékonyan fejezzük ki magunkat. Rövid szünet után egy filmvetítésre került sor: Kay Pollak svéd rendező Hétköznapi mennyország című filmdrámáját tekintették meg a résztvevők.

A film kapcsolódott a témához, hiszen a cselekménye arra világít rá, hogyan változhat meg egy ember élete azáltal, hogy másképpen viszonyul embertársaihoz. A film megérintette az egyetemistákat, akik elmondták, hogy máskor is lenne igény közös filmnézésre. Végül Kasza Ida egyetemi tanársegéd vezetésével egy bibliadrámában vehettek részt a hallgatók. Pál apostol Máltába vezető utolsó missziói útját elevenítették fel a szerepjáték során. Azonosulhattak a történet egy-egy szereplőivel, ezáltal jobban megérthették az evangéliumi részletet is. A szaknapot megelőzően egyébként pénteken egy nyílt napot is tartottak, amelynek során a leendő egyetemistáknak alkalmuk nyílt jobban megismerni ezt a szakot.

Mészáros Tímea