Teltházas operettgála volt Nagyváradon

Akt.:
Sikeres operettgála volt vasárnap a nagyváradi filharmóniában, ,,Te rongyos élet...” címmel
Sikeres operettgála volt vasárnap a nagyváradi filharmóniában, ,,Te rongyos élet...” címmel
Sikeres operettgála volt vasárnap a nagyváradi filharmóniában, ,,Te rongyos élet…” címmel két előadást is játszott vasárnap Peller Károly és Szabó Szilvia, illetve a tanítványaik. Az eseményt az Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) szervezte.


Vasárnap délután és este is megtelt a Nagyváradi Állami Filharmónia Enescu-Bartók koncertterme, az operettgálát Kőrösi Kristóf, a Nagyváradi Magyar Diákszövetség (NMD) elnöke és Szabó Ödön képviselő, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke nyitották meg. Elmondták, hogy ez egy fontos kezdeményezés, remélik, a jövőben is teltházas operett előadásokat szervezhetnek és, hogy még több fiatalt láthatnak majd a közönség soraiban. Ezután Peller Károly, a Budapesti Operettszínház színművésze lépett színpadra, aki szintén köszöntötte a közönséget, hozzátette, hogy számára felemelő érzés az, hogy fiatalokat taníthat és foglalkozhat velük, a fiatalok képzése egy olyan kezdeményezés, amiért megéri dolgozni, ő maga már öt éve az Országos Musical és Operett kurzus felkészítő tanára.

Gála

Az operettgálán fellépett Peller Károly színművész, Szabó Szilvia énekművész, Kardffy Aisha, a Budapesti Operettszínház tagja, valamint a kurzus növendékei: Haraszti Elvira, Szűcs Enikő, Tarlós Ferenc, Tóth Norbert, Wéber Tamás, valamint Búzási Patrik nagyváradi tehetség. Látványos előadást tartottak, szebbnél-szebb ruhák öltöttek magukra, jó hangulatú operetteket vittek színpadra. Egyéni, páros és csoportos előadásokat is láthattunk, Peller Károly és Szabó Szilvia is többször színpadra léptek. Olyan ismert operetteket hallhattunk, mint a Hajmási Péter, Hajmási Pál, Darumadár fenn az égen, Kislány vigyázz!, Szép város Kolozsvár, Cintányéros cudar világ, Délibábos Hortobágyon és a Csárdáskirálynő című előadásból az Emlékszel még?, Jaj, cica, Te rongyos élet… . A Kislány, vigyázz… című operettnek egy modern, rappes feldolgozását is hallhattuk. Az előadás végén Búzási Patrik virágcsokorral és ajándékkal köszönte meg felkészítőinek és társainak, hogy részt vehet a kurzuson és, hogy egy remek csapattal dolgozhat együtt.

Színfalak mögött

Az előadás szünetében alkalmunk volt benézni a színfalak mögé, ahol Peller Károly arról beszélt, hogy milyen jó fiatalokkal együtt dolgozni, a kurzus tagjai pedig arról, hogy miért választották ezt a műfajt. A fiatal művészek nem csak a színpadon érezték jól magukat, de a színfalak mögött is mosolyogva, vidáman beszélgettek, néhányuk elmondta, hogy elsőként a musical tetszett meg nekik, hiszen a Rómeó és Júlia című darab mindenkit elvarázsol, azonban később az operettben találták meg azt, ami igazán boldoggá teszi őket. Néhányan azonban a Mágnás Miska darabot kedvelik jobban, a fő cél az, hogy egy hasonló híres, népszerű előadás főszereplői lehessenek. ,,Az, hogy fiatalokkal dolgozhatok együtt, engem is fiatallá tesz, és amellett, hogy tanítok, sokat is tanulok a növendékektől” – nyilatkozta Peller Károly színművész. ,,Az operett minden korosztályt megérint, számunkra fontos, hogy népszerűsítsük az operetett és minél több fiatalhoz jusson el a műfaj.” – tette hozzá.

Törő Enikő